Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

E. Csorba Csilla: Ady száz arca (Fényképikonográfia)

máshoz. Àz országos hírre szert tett. költő és a pályája kezdetén álló, de már néhány kvalitásos képet magáénak mondható fotós művészi útja ekkortól úgyszólván párhuzamosan haladt. Hogy a kettejük közti kapcsolat kialakulásában a kezdeményező szerepet ki játszotta, nem tudjuk. Bizonyos azonban, hogy az ismeretség, majd barátság mindkét fél számára gyümölcsöző volt. Székely hiteles, Ady egyéniségének lényegi vonásait megragadó és tükröző fotói elősegítették a költő és közönsége egymáshoz való közeledését, ugyanakkor a művészileg megalkotott portré nemcsak a költőnek, de a fotósnak is híveket szerzett. Erre utal többek között az is, hogy Ady máig legismertebb arcképéből, az ún. ,,könyöklős"ből, Székely — mint azt Révész Bélától tudjuk — a költő távolléte alatt „egy sereg levelezőlapot" készített és küldött Párizsba, hogy Ady ezeket „küldözgesse" barátainak. Székely annyira tisztelte és becsülte a költőt, hogy az eredetileg két kötetre tervezett Írók és művészek c. albuma megjelenése előtt Adyt mint munkásságának legjobb ismerőjét kérte fel az idősebb, beérkezett írók és művészek arcképeit magába foglaló kiadvány előszavának megírására. Bár az album csak 1915 karácsonyára jelent meg, kiadásának terve már 1913 őszén felmerült, s Ady is ekkor írhatta bevezetőjét. Székely alábbi, a bevezető megírását kérő sorai jól példázzák kettejük kapcsolatának jellegét: „Ne vedd rossznéven [!], ha a könyv sikere érdekében, — ismerve az irántam eddig tanúsított jóakaratodat egy kéréssel bátorkodlak terhelni. — Örök hálára köteleznél, ha a könyvhöz néhány bevezető sort írnál. — Ne érts félre, és ne tekintsd kérelmemet szerénytelenségnek. A világért sem reclámot, hanem néhány teljesen objectív sort, egy ily képeket tartalmazó gyűjteményről". (Székely Aladár levele Adyhoz 1913. nov. 23-án. L. OSzK Kézirattára. Ady-hagyaték.) Székely Aladár felvételei a kor szokásához mérten beállításukban, eszközhasználatukban egyszerűségre törekvők, tömörítetten komponáltak. Lencséjét a részletek helyett néhány jól megválasztott vonásra, érzelmi, értelmi töltést hordozó mozdulatra koncentrálja. A fotóművész a megörökített pillanatban a jellegzetest, a költőbarát általa ilyennek ismert vagy ilyennek vélt vonásait igyekszik megőrizni az utókor számára. Beállításai nem mesterkéltek, arra törekszik, hogy a festőiség uralkodó elvétől elszakadjon, egy-egy szép ívű szék, fotelkarfa, könyvek, újság stb. is csak mint egyszerű kiegészítő kellékek szerepelnek nála. Az Ady-fotók nagy része mellkép vagy ülő derékkép, így csak a fej dőlése, a szempillantás iránya, a kéz állása fejez ki magabiztosságot, dinamizmust, gondterheltséget, elhagyatottságot, gyengédséget s ritkán derűt is. Ismerősei emlékezete szerint Ady „arcéle egészen másképp mutatott, mint szemben az arc". (L. Ady L.-né 367. 1.) Székely a beállítással, a megvilágítással, illetve a jó fény — árnyék hatás megteremtésével a profilból és félprofilból készült portrékat érezte előnyösebbnek, az utókor számára azonban a szemből felvettek tűnnek erőteljesebbnek, igazibbnak, kifejezőbbnek. A kor szokásától eltérően Székely — tanítványa, Gisser Gyula emlékezése szerint —, ha a nők esetében hajlott is az idealizálás felé, férfiportréin különösen keveset retusált. (L. A X. Székely Aladár országos fotókiállítás katalógusán (Gyula, 1975.) Gisser Gyula emlékezését.) A már említett „könyöklős" arcképen például a szemet övező sötét, mély árkok eltüntetését a hitelesség érdekében nem tartotta szükségesnek. Melyek voltak a fényképész és talán a költő által is legkedveltebbnek, legsikerültebbnek tartott képek? Feltehetően azok, amelyek a költőbarátnak halála után emléket állító önálló Ady-album anyagát adták. A szakirodalom mindeddig csak azt a Móricz Zsigmond előszavával ellátott s Gara Arnold címlapjával készült Ady-albumot ismerte, amely hat 170 X 220 mm-es Ady-fotót közölt