Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
W. Somogyi Ágnes: Képzőművészek Ady Endre halottas ágyánál
megtorpanó lendületet rögzíteni. A szobrász többször elmondotta, hogy ez a műve csupán a címadó vers „eszmemenetének szobra", 1 ' 14 és azért nem hasonlít a költőre, mert akkor még nem ismerte őt. Ennek ellenére úgy látjuk, hogy Ady karakterét és testi megjelenését ez a gátlásoktól mentes, plasztikailag ép munka adja vissza legjobban a Csorba-életműben. Nemcsak az arc, a fej arányait véljük fölismerni, hanem Ady különös testalkatát is, amelyről egyik orvosa is megjegyezte: „Hatalmas, széles vállakon, magas és vastag nyakon, arányosan kis fej . . . Alsó végtagjai aránytalanul vékonyak voltak, lábai kissé nagyok és nem formásak". 145 Móricz pedig mintha a szoborról írta volna: „Atléta formája volt, széles vállú, fekete, mint a finn mítosz őskovácsa: de imbolygó járású, esett fejű, bús magyar, ki Atlaszként viselte e bús hazát". 146 Ennek a szobornak nem lett volna szüksége azokra a romantikus történetekre, amelyeket Csorba később róla mesélt. Az alaptörténet az, hogy Ady 1917-ben látta a szobrot a Nemzeti Szalonban, s meghatódott tőle. Ezt Móricz is megerősítette. 147 Csorba később Nagyváradon azt mesélte, hogy a szobrot Váradnak szánta. Másutt pedig, hogy Adynak születésnapjára adta. E változat szerint a beteg költő ágyával szemben helyeztette el, hogy legyen „valami melegség a szobában". 1 ' 18 A legteljesebb szöveg szerint Ady azt mondta volna: „Tudtam, hogy ha valaki meg tudja csinálni a szobrom, az csak te lehetsz, Csorba Géza. A szobornak az a hibája, hogy túlságos intuícióval éreztél meg. Hogy szobrászati értéke mennyi, nem tudom, de érzem, hogy benne van és él a lelkem a szoborban". 149 Megint, másutt csak ennyi: „könnyezve ölelt magához, s ismételve mondotta: — Igen, Gézám, ez vagyok"! 150 Nem tudjuk, mikor készült ez a szobor, de ha nem is hihető, hogy Csorba első munkája, 1 ' 1 még nem modorosan klasszicizáló, nem szépelgő, nem önmagáért való forma. Benne „a Góg és Magóg fiának dacos, határok közé fogott, kirobbanásra érett idegfeszültsége, az izmok hallatlan erőszakos bilincseltségében" 152 szervezi az anyagot sajátosan magyar szecessziós szoborrá. Ez a mű Csorba Géza legautentikusabb Adyszobra. És e siker záloga nem a költővel való személyes találkozás, hanem egy induló, friss erővel, lelkesedéssel teli szobrász serdülő szabadsága, az Ady-művel tartott rokonsága. Csorba Géza olyan művész volt, akit szobrászi alapgondolatának (Magyar Pantheon) meg nem valósulhatása, majd az Ady-síremlékkel aratott, nem is kizárólag a műnek szóló sikere fosztott meg kötetlenségétől és művészi alázatától. Későbbi síremlékterve már 1922-es, első gyűjteményes kiállításán 153 is szerepelt, így az első dicsérő szavakkal talán ezt is Móricz támogatta: „a költő prometheusi ereje egy világok felett álló filozófus nyugalmával" jut érvényre. A kiállítás idején művét Csorba még köztéri szobornak szánta, „gigantikus, u * L. Pásztor Bertalan: A kőbe-oltott Ady-probléma. Erdélybe jön Csorba Géza, az Adysíremlékpályázat nyertese. Nagyvárad 1928. júl. 8. 153. sz. 10. 1. 145 Lukács Hugó: A beteg Ady Endre. Esztendő 1919. febr., 2. sz. 148. 1. 146 Móricz Zsigmond: Adyról. Nyugat 1923. dec. 1. 23. sz. 538. 1. 147 Móricz Zsigmond: Csorba Géza magyar Pantheonja. Nyugat 1922. febr. 1. 3. sz. 206— 207. 1. 148 L. a. 142. sz. jegyzetet. 149 L. a 139. sz. jegyzetet. 150 L. a 144. sz. jegyzetet. 151 L. a 134. sz. jegyzetet. 152 L. a 147. sz. jegyzetet. 153 Belvedere Művészeti R. T. Budapest, 1922. jan. 29. — febr. 12.
