Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Erényi Tibor: Ady és a szociáldemokrácia (1897—1906)

ERÉNYI TIBOR ADY ÉS A SZOCIÁLDEMOKRÁCIA (1897— 1906) A fiatal Ady — írásai s a kortársi visszaemlékezések egyöntetű tanúsága szerint — ellenzéki eszmekörben élt. Bölöni György közérthetően állapítja meg: „A tagadás szelleme, diabolikus elégedetlensége, ördögi belzebubossága, fél-paraszti, bocskoros nemességének lázadó dölyfe hajtja a fennálló rend ellen."

1 De még találóbban ír 1909-es önéletrajzában ő maga, rögzítvén, hogy „se fentről, se lentről, küszködő, nemzetes, kisúri famíliából" származott.

2 A se lentről, se föntről eredő ellenzéki érvelések és sokszor lázadó indulatok hagyományos kerete a századvég Magyarországán a Függetlenségi és 48-as Párt volt. Aligha gondolhatunk azonban modern értelemben vett pártmozgalomra. A párt a 48-as eszmékért küzdők laza tömörülése, nem is szólva arról, hogy többször bomlott különböző frakciókra, s a széttagolódást többnyire mindig valamiféle egyesülés követte. Függetlenséginek lenni a századforduló Magyarországán nem jelentett tehát modern értelemben véve párthoz tartozást, de jelentett ellenzékiséget, politikai elkötelezettséget, jelentette meghatározott politikai célok szolgálatát. A függetlenségi irányzat gyökerei természetesen 1848—1849-re nyúlnak vissza. Jól tudjuk, hogy a forradalom és szabadságharc tradíciója kettős: társadalmi és nemzeti. Az 1848—1849-es forradalmak célja a történelmi Magyarország függetlenségének kivívása s az ország polgári demokratikus átalakítása volt. Amiként 1848—1849-ről szólva nem választhatjuk el egymástól a forradalmat és a szabadságharcot, akként nem húzhatunk éles határvonalat a generációkra kiható 48-as tradíció társadalmi és nemzeti elemei közé sem. A dualizmus korának magyar társadalma a 48-as hagyományt a maga érdekeinek, osztályérdekeinek megfelelően értelmezte. A birtokos osztályok és a burzsoázia jelentős része lényegében beérte a polgári átalakulásnak azzal az önmagában nem jelentéktelen formájával, amelyet az 1867-es kiegyezés testesített meg, s mitől sem idegenkedett inkább, mint a tulajdonviszonyok bolygatásától. Lényegbe vágó társadalmi ellentéteket nem vagy csak alig látott, a politikai ellentéteket szinte kizárólag nemzeti ellentétek síkján képzelte el. Ezzel szemben a paraszti tömegek jelentős része, továbbá a kispolgárság és a munkásság 1848—1849 nemzeti és szociális eszméire hivatkozott, a magyar forradalmi demokratákra, Petőfire, Vasvárira, Táncsicsra. 1867-tel szemben ellenzéki álláspontra helyezkedett, nemcsak függetlenségi-nemzeti, hanem szociális szempontból is. A legújabb kori magyar történelem döntő problémájával állunk szemben: egy negatívummal, a magyar polgári demokrácia hiányával. Polgári átalakulás zajlott le, de — mint ismeretes — felemás módon, az 18671 Bölöni György: Az igazi Ady. Bp., 1974. Magyar Helikon. 221. 1, 2 Ady Endre Összes Prózai Művei. I-X. Bp., 1955—1973. Akadémiai K. (a továbbiakban: AEÖPM), IX. kötet. 343. 1.