Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Erényi Tibor: Ady és a szociáldemokrácia (1897—1906)

es Magyarország belenőtt a kapitalizmusba, de a feudalizmus maradványaitól terhelten, anélkül, hogy polgári értelemben demokratikussá vált volna. A függetlenségi mozgalom, a 48-as eszmékkel telített politikai szervezkedés, főleg a balszárny ösztönzésére, arra törekedett, hogy — ha változó intenzitással is — 48—49-nek mind nemzeti, mind szociális tradícióit felmutassa. A korabeli sajtó alapján bőségesen lehetne igazolni ezt az állítást. Nem jutunk más eredményre a pártprogramok tanulmányozása során sem. A függetlenségi párt és különböző frakciói a század utolsó harmadában több dokumentumot dolgoztak ki. A század utolsó ilyen átfogó programja a Függetlenségi és a 48-as Párt jelhívása, amelyet 1896. október 10-én tettek közzé. Érdemes ezt az Ady újságírói-politikai-gondolkodói működését közvetlenül megelőző évben közzé tett szöveget kissé szemügyre venni. A program egyaránt tartalmaz nemzeti és szociális követeléseket. Az utóbbiak körébe tartozik a választójogi reform szorgalmazása, kiterjesztése „egész a magyarul írni és olvasni tudáshoz kötött általános szavazati jogig", a titkos szavazás behozatala, a hazai ipar fejlesztése úgy, „hogy a hazai nyerstermelést feldolgozhassa, és a hazai szükségletet fedezhesse". A program olyan törvénykezést kíván, „mely a földbirtokot mentől több kezekbe juttatja. És olyant, mely a munkásosztály sorsát javítsa", nem hiányzik „az ingyenes és teljesen magyar nemzeti irányú népnevelés" követelése, a nemzetiségi kérdés „igazságos megoldásának" szorgalmazása sem — „a magyar állami egység szem előtt tartása mellett". A függetlenségiek ezenkívül kívánják „közigazgatási téren az önkormányzati elvek teljes érvényesítését", továbbá „a főrendiháznak a képviseleti alapon történő újjáalakítását" is. A programból világosan kitűnik tehát a polgári demokratikus irányban történő előrehaladás szándéka. Ugyanígy azonban a program tartalmazza a liberális nacionalizmus elveit is. Követeli, „hogy Magyarország legyen önálló, független magyar állam, ügyeit intézze függetlenül, szabadon és minden más ország beavatkozásától menten". A soknemzetiségű Magyarország nem magyar nemzetiségeinek konkrét követeléseiről azonban nem szól a dokumentum, az — mint láttuk — a területi integritás elvét hangsúlyozza, s a választójog kiterjesztését is a magyarul írni és olvasni tudáshoz köti. Érdemes megjegyezni, hogy a függetlenségi követelések, bár az 1867-es kiegyezés éles kritikáját tartalmazzák, nem kívánják az Osztrák-Magyar Monarchiát teljesen felszámolni, beérik a „közös ügyek" perszonálúnióra történő korlátozásával.

3 E tipikusnak tekinthető függetlenségi program mindenesetre határozottan kritikus. Azt mutatja, hogy aki az ország viszonyainak korlátozott gazdasági és társadalmi reformjára törekedett, az elméletileg megtalálhatta helyét a függetlenségi táborban. Annál is inkább, mert a kormánypárt, a Szabadelvű Párt és annak jobboldali ellenzéke, 1867 konzerválására törekedett, és csak egyes esetekben — például a kilencvenes évek egyházjogi törvényei alkalmából — volt hajlandó bizonyos reformpolitikára. (Ez utóbiakkal kapcsolatosan viszont a baloldali függetlenségiek nem alap nélkül hangoztatták, hogy az ő korábbi követelésük átvételéről, mintegy kisajátításáról volt szó.) A függetlenségi ellenzék történelmi szerepe azonban aligha ítélhető meg az ellenzéki programokból, a mögöttük álló politikai harcokból. A függetlenségi mozgalom mint ellenzéki erő, s méghozzá nagy ellenzéki erő, természe3 A Függetlenségi Párt 1896-os felhívását 1. A magyar polgári pártok programjai (1867— 1918). összeállította és sajtó alá rendezte Mérei Gyula. Bp., 1971. Akadémiai K. 247—250. 1.