Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Czére Béla: Ady novelláinak világa

parányi ciklusokba komponált tárcáiról és nov ellett jeiről. A művészi érték és a strukturális jegyek alapján e ciklusokba komponált rövid írásoknak három szféráját különíthetjük el. A kompozíciók egyik — a dialógusformájú írások nagyon gyenge művészi színvonalára emlékeztető — variánsa beilleszthető az Ady-tárcák jó részének már korábban minősített vonulatába. Az ilyen típusú kompozíció lehet egy egyszerű adomafüzér (Esetek), egy „deheroizáló" jellegű irodalmi ,,antilegenda-csokor" (Három szerelmi eset) vagy az amoralitás eseteit ugyancsak igénytelenül megjelenítő parányi „erkölcsi példatár" (Egy moralista meséiből). Esetenként egy kiválasztott motívumra fűzi fel Ady az apró történeteket (A szobrok — élnek, Történetek egy temetőből), de az is előfordul, hogy az írásokat csak az író személyes, önmagáról is valló jelenlétének a kohéziója tartja össze (Apró, véres balladák). Külön művészi szféráját jelenti e „ciklikus" komponálásnak a lírikus novelletteket, staccatos (A csók), kesernyés (Az ideál) és rezignált (Őszirózsa) lírai futamokat egymásba játszató Költemények. (Tulajdonképpen a Költemények a prózavers és a prózát verssel ötvöző novelletteknek olyan típusaival rokonítható, mint a lírikus próza előtanulmányainak, „etűdjeinek" tekinthető Margaréta és a Mesék. A művészi szándék megvalósításának kikristályosodott formáját a Buddha temploma vár jelzi.) Végül a ciklusba rendezés harmadik típusát a Mesék balog poétákról és a Legendák kis leányokról novellettjei jelentik. Nyilván nem véletlen, hogy mindkét írás a Nyugatban jelent meg: a ciklusok egyes novellettjeivel Ady olyan művészi kvalitásokat mutat fel, amelyek a pszichologizáló törekvések (Casimir úr gyógyszere), a lírai atmoszférateremtő erő (Raymonde számolni megy), a szimbolizmus (A nagy Ház) valamint a bizarr fantasztikum és groteszk (Musset és Múzsa) irányába tágítják prózáját. Tárcái egy részének gyengéit Ady maga is tudta, kesernyés öniróniával több írásában is jelezte. Ezek a műhelytanulmánynak is nevezhető írásai a „csinált mesék", a „tárca-hazugságok" (A hősnő)

9 és az igaz erejű művészet ihletét elfojtó tárcaírói robot ellen (Tíz Forint vőlegénye) íródtak. Hiszen a „Tíz Forint vőlegényének" minden nap egy mesét kell bedobni a „Hírlap telhetetlen torkába", hogy találkozhasson „menyasszonyával", a pénzzel. S az életének számtalan eseményét, mozzanatát a konzervatív tárca meséjébe pároló kényszer keserűségéről vall rezignált öniróniával Ady a Levél egy Rónához c. írásában is: „Elnézem magam, s egyszerre csak idegen vonalak futnak be a képbe, s már akkor én nem vagyok. Már akkor én beléptem egy születő novellába, melyért pénzt fogok kapni, hogy élhessek". Ugyanakkor ezek az alkotáslélektani szempontból is nagyon érdekes írások a műhelygondok és a születő kényszermese egymásba játszatásának izgalmas, újszerű írói technikájával, szerkesztésmódjával lep meg bennünket (A hősnő, Tíz Forint vőlegénye, Eszter megmásított története). A karcolat, a karikatúra, a szatíra és az ironikus portré Ady ironikus, szatirikus, szarkasztikus és groteszk hangvételű írásai

10 — természetszerűleg csak azokat említem itt, amelyek műfajilag, esztétikailag be9 Gondolatilag mennyire szinkronban van ez a tárca az első kötetében megjelent A mű> helyben c. verssel és az ugyanezt a címet viselő egyfelvonásos színművével! 10 A gúny írói hangnemének eszköztárát korántsem a teljesség igényével figyelembe véve. szándékosan hagytam ki a humort, az iróniának ezt az Ady-írásokban csak bizonyos színfoltokkal jelenlevő szelídebb, megbocsátóbb, humanizáló változatát.