Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Czére Béla: Ady novelláinak világa
illeszthetők az eddig felvázolt tárca-, tárcanovella-vonulatba — prózájának sajátos művészi rétegét képezve, külön elemzést igényelnek. Ezeket az írásokat, a gondolati kohéziójukat, eszmei irányukat figyelembe véve — élesen elválasztva őket a konzervatív-szentimentális, a bulvár, romantikus és egzotikus jellegű tárcáktól —, nyugodtan nevezhetjük politikai karakterű tárcáknak, tárcanovelláknak. Ady publicisztikájának és természetesen verseinek motívumaihoz, témáihoz szoros szálakkal kapcsolódik az Ady-prózának e szuverén alkotói szférája. Szinte minden társadalmi osztály, réteg jellemző típusát felvonultatva, e típusok osztálykarakterének jellegzetes habitusát, annak politikai, lélektani és erkölcsi mechanizmusát bemutatva, ironikus-szatirikus keresztmetszetét adja itt Ady a monarchiabeli társadalom egészének. Szarkazmusának legepésebb lövedékei — a politikában, közéletben könyörtelenül tisztán látó író biztonságával — az arisztokráciát, a pénz világát és a klérust 11 veszik célba. Szatirikus portrét rajzol a váltót hamisító, szélhámos arisztokratáról és dzsentriről, de az írások tekintélyes része az erkölcsi züllésnek nem példatára csupán. Ady a morális mélypontra zuhanó figuráknak még az egzisztenciális létük peremén is szívósan őrzött hazug, önáltató úri pózait, pszichikai védekezésük brutálisan önző mechanizmusát is be tudja mutatni (Zálnoky úr szökik, Az igazi Esztrovszky), s a társadalmi köztudatnak azt a sajtó által vezérelt manipulálását is képes átvilágítani, amely a csalás riasztó jelenségéből is szentimentális szerelmi legendát gyárt (Simeon és egy úr). Persze az úri pozícióból nemcsak külföldre vagy a halálba lehet disszidálni: az előkelő Árky-família karácsonyát meglehetősen megkeseríti a három ,,dezertőr" családtag — a mérnök, a festő és a süket fiú — néma és gyászkártyás jelenléte (Az Árkyak karácsonya). De a dzsentrimentalitás pózai a pénz felső világába vagy a földbirtokos hierarchiába felkapaszkodott polgárainak új életében is nagyon hamar ágálni kezdenek (Reich Jeremiás története, Schwartz Zoltán földbirtokos). A Párizsban gazdagodó Reich Jeremiás lelkében •— a gyarapodással párhuzamosan — „épült, fejlődött" „Árpád hazájának sohasem volt tündéri képe". Otthoni szegénységét is feledni látszik, inkább már csak arra emlékezik, „hogy az ő életében benneragyogott minden szittya-szépség". Ady szarkazmusának markáns színeiben fénylenek a tárcanovelláinak sajátos, külön világát képező, a bolondokházának különböző — osztály hierarchikus — változataiban játszódó történetek. Valójában azonban nem a nyugatos prózára annyira jellemző pszichiátriai vizsgálódás, a patologikus esetek elemzésének úttörő vállalkozása, a normális és aberrált magatartásformák egymásba játszásának, Összefüggéseinek analízise 12 foglalkoztatja itt Adyt, bár az őrület kényszerképzetei vagy vízionáló-látomásos világa iránti érdeklődés számos pszichologizáló novelláját jellemzi. Elég, ha csupán a Lomby, a kőfaragó 11 Antiklerikális írásait — gazdag megjelenési formáik és esztétikai rangjuk miatt — a realizmus, a pszichológiai realizmus novellái között veszem számba. Természetszerűleg ide sorolom a társadalom, politikum más szféráit elemző, nagyobb művészi kvalitást felmutató novelláit is. 12 Már a puszta felsorolás is csak töredékes lehet, gondoljunk a skizofrénia, a szadizmus, a paranoia, a neurózis és a kényszerképzetek legkülönbözőbb eseteit — gyakran freudista felkészültséggel — elemző következő regényekre, novellákra: Babits Mihály: A gólyakalifa, György, a favágó, Kosztolányi Dezső: Néró, Az ismeretlen, Csáth Géza: Anyagyilkosság, Fekete csönd, A béka, Kaffka Margit: Neuraszténia, Török Gyula: . . . piros . . . piros . . . piros, Szini Gyula: A fecskék, Szomory Dezső: Charentonban, Cholnoky László: Tamás, Különös ismerős, Lövik Károly: Nathanael.
