Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Király István: Ady és a Monarchia

Vagy nem állód és megbénultan Gunnyasztani fogsz, ha merhetsz, Öreg bűnödön, a Múlton. Kellesz a nagy arénára Akkor is, ha életednek Életed lesz majd az ára. Ha már egyszer idegenbe Valamikor ide bújtál, Rohanj jól kimelegedve. A király-lyány: mese, János, De nincs élőbb a mesénél S mese ellen minden káros. Bajban van a messze város, Gyürkőzni kell a Halállal: Gyürkőzz, János, rohanj, János. Az illúzió volt ebben a versben a főhős. Nem véletlen, hogy a mese lett a kulcsszó. Hisz az illúzió: mindig álom, mese, világnélküliség. S a vers hőse — már címben hangsúlyozottan is — „mesebeli Jánosként" tipikus körülmények között, „mesék" között élt. Egy-egy inverzió két esetben is külön kiemelte, mondatélre tette az álmodás képeit („Királyfiak s nagy leventék / Ha palástjukat ott-hagyták" és „Mesebeli király-lyánnyal / Hogyha akarsz találkozni"). Megelevenedtek a királyfiak, király-lyányok és a sárkányok. Megelevenedtek mind a tündérmesék. S nemcsak a hősök kiválasztása, de a mesei világ hangulatát érzékeltette azon túlmenően a cselekményformálás is. Belső logikátlanság volt jellemző reá. Az első három versszaknak az eredeti, Nyugat-béli változatban nem szereplő, a költőtől később kitett, nyomatékosító kettőspontjai különös erővel hívták fel a figyelmet reá: meg-nem-felelés volt itt ok és okozat, az indíték és a magatartásbeli reakció között. Hiszen a messze város bajából, a palástos királyfiak elestéből nem a gyürkőzés és a rohanás tényének kellett volna következnie. Ellenkezőleg: az elhúzódásnak, a félreállásnak. Ezt kívánta volna a józan, számító ész. A „mesebeli János" azonban a mesék törvénye szerint, logikátlanul élt. A valóság kihívására adott válaszában, mint minden mesei hősre, jellemző volt rá is a motiváció-nélküliség. S nemcsak az ok és a következmény, de a megvalósítandó feladat és a szubjektív felkészültség között is ellentét feszült. Az előbbi nagyságához képest az utóbbi feltűnően kicsi, jelentéktelen volt. A hős lebecsülte egyrészt a leküzdendő nehézségeket, túlbecsülte másrészt a saját erejét. Minden vonatkozásban téves iraaa/e-zsal élt. Hiszen hol a Halállal s a Sárkánnyal küzdve „királyfiak s nagy leventék" ott hagyták a maguk „palástját": a „rongy" mentéjű János nem sokat tudott változtatni már. De épp azért volt „mesebeli" hős, Csóri vajdának, „a nagy álmodónak" késett utóda, hogy a valósággal mit se törődve, az ok, a cél realitását, a konkrét erőviszonyokat nem mérlegelve, kimérák után vakon rohanjon. A különféle tartalmi jellegű motívumokon túl a mesékbe vesző, illúziós létről hozott hírt egy szembeötlő grammatikai metafora is. Az adott helyzettől, a konkrét valóságtól való eloldottság jellegzetes kötőszava tűnt fel: a „ha hiszed, ha