Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Székely György: Ady és a színház művészete

„Itt mintha a víg halál lengene, Színház, kávéház, cigány, bor, zene, Csók, ájulás, láz és mai siker, Mit bánjuk ma, a holnap mit mivel. Itt mintha a víg halál lengene." (Budapest éjszakája szól) Az élő színházzal való találkozások egyre alkalomszerűbbek, gyérebbek lesznek. Kolozsvári gyógykezeltetése során orvosával együtt be-benéz a szín­házba — ekkor ismerkedik meg az ottani művelt igazgatóval, Jankovics Jenő­vel. Amikor édesanyja Pesten meglátogatja, együtt mennek el egy-egy színház­ba, kabaréestre. Ignotusszal Bécsben tárlatokat, színielőadásokat néznek. El­kedvetleníti, hogy néha a Nyugat sem fogadja igazán jó szívvel egy-egy szín­házi kritikáját: „Lett volna egy színházi s egy irodalmi figyelőm, de én már nem merek Szigorúságtoknak írni" — panaszkodik Fenyő Miksának írt leve­lében, majd 1910 májusában ugyanerre a témára tér vissza, mikor a lap szer­kesztőségéhez ír: „A Bataille kritikát már nem is reklamálom: ti nem minden­kinek engeditek meg a vélemény-mondást." Ezután már inkább csak a szemé­lyes barátság indítja arra, hogy Hatvány új darabjának bemutatóján részt ve­gyen. S ha a darabírási tervekről — mint majd látni fogjuk — egész idő alatt nem tett is le, a színházi világ gyakorlatát legbenső meggyőződése szerint el kellett utasítania. A távolodó színházművészet lassan már megint csak jelképpé válik a számára: Csinszkához 1914 júliusában írott levelében felsejlik benne: „arra gondoltam, hogy nem Ibsen építőmestere vagyok-e s nem a megsejtett zuhanás rendelt-e tehozzád?" S amikor a nagy háború kitör, már csak messzi­ről, közvetve látja a színházat s a saját helyzetét: „Tetszik, hogy eddig s ilyen nagy eseményekig életben maradtam, sőt annyira életben, hogy tanagra-szín­háza játszik bennem a külső viharoknak." A „tanagra-színház" párizsi emlék: tükörrel vetített, kicsinyített táncok, mutatványok helye, a Théâtre des Il­lusions, az illúziók színháza. A színházművészet alkotói Ezek között a keretek között alakult ki Ady képe, véleményeinek rend­szere a színház világáról. A legelevenebb kapcsolatot számára a színészek, a színház alkotó művészei jelentették. Nem mind, és nem mindig. De a megha­tározások rendszerint pontosak. Újházi Ede művészetét elemezve így látta a színész művészetét: „A színjátszó talentum, az ágálás: speciális, külön képes­sége az agyvelőnek és a — fizikumnak. Nincs semmi köze ahhoz a nagy em­beri erőhöz, melyet intellektus néven ismerünk, s mégis az intellektusra ható. Inkább ösztön, mint tudat, és mégis teremtő talentum. Ha ösztön, csodálatos ösztön. Kifejtésében hatalmas, produkáló, termékenyítő. Nem egyszer megkor­rigálja a zsenit. Megmélyít sekélyes helyeket, megsugaraz homályosságokat. ..". E-s Hevesi Sándor még nem fogalmazta meg a Thália-stúdió számára a „ko­médiás — virtuóz — művész" értéksorrendet, amikor, 1903 elején, Ady már ugyanezt a gondolatot előzi meg: „Nem mondjuk mi azt, hogy minden színész hisztrió. Van aktor is közöttük, van produkáló, van teremtő is. Kevés. Ez a ke­vés készíti most elő az eljövendő korszakot..." A hármasság nála tehát így alakul: hisztrió — aktor — teremtő művész. De látja az interpretálás elvi ve-

Next

/
Thumbnails
Contents