Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Király István: Ady és a Monarchia

zenberg-féle 1850 utáni összbirodalmat tartotta szem előtt. A Monarchia számára ebben az irányban keresett megoldást. Nem a föderalizmus, de •— mint a később ismertté vált Brosch-féle memorandum tanúskodott erről — a katolicizmussal és a német-hivatással megideologziált, katonai erővel fenntartani kívánt abszolutizmus volt számára a cél. Ady mindezt világosan látta. Nem tévesztette meg már a tízes években Ferenc Ferdinándnak a választójoggal és a demokratikus nemzetiségi politikával való taktikázgatása. Ha Jászi még 1920 után is úgy vélekedett, hogy valamiféle Dunai Egyesült Államok volt a Belvedere-palota elképzelése, Ady egyértelműen úgy ítélte meg: „Nem trializmus, hanem centralizmus készül a Monarchiában", „klerikális-katolikus monarchia", hiszen mint írta: „A Habsburg-monarchia mai egyesítő lehetősége nem a németség s a hadsereg kizárólagosan többé, hanem a klerikális katolicizmus".

56 Értette, átlátta Ferenc Ferdinánd koncepcióját: a hadseregre, a német nyelvre s a katolicizmusra építni szándékolt abszolút császári uralom álmát. „Katonai és ultramontán gyilkossággal fenyegetett fajtának" látta így a magyart.

57 „Készül valami, ami esetleg nagyon rokonságos lehet az 1850. évvel" — írta.

58 S éppúgy, mint Engels a Boulanger-féle Franciaországtól és a III. Sándor-féle Oroszországtól fenyegetett 1891-es Németország kapcsán, ezzel az esetleg megérkező abszolutizmussal szemben — ahogy pl. a Vallomás a patriotizmusról c. cikke tanúskodott róla — jogosnak tartotta ő is a honvédő háborút: az új szabadságharcot. A hazai progresszívek túlnyomó részének tévhiteitől, jozefinista illúzióitól élesen elütőn: a magyar haladás egyik legveszélyesebb ellenfelének tekintette a monarchikus államvezetést. Féltette tőle a demokratikus átalakulást: a nemzet történelmi lehetőségét. Negatívan értékelte Ady, a népi forradalmisághoz eljutott költő a monarchikus szerkezet belpolitikai szerepét, s negatívan értékelte a külpolitikait is. Látta a Habsburg-birodalomnak a magyarságot veszélyes kalandokba, birodalmi álmokba sodró, Németországhoz hozzácsatoló s Kelet-Európa többi kis népével szembeállító, imperialista eltökéltségét. Észrevette azt a „civilizátori szerepnek", „osztrák küldetésnek", „keleti politikának" becézett hódító étvágyát, mely a nyugati irányultság megszűnte, a „nagy-német álmok" összeomlása után (nem utolsósorban a magyar uralkodó osztályok sugallatára) a Monarchia külpolitikai vezérelvévé nőtt, s amely pl. a Conrad von Hötzendorf-féle, az egész Balkánt a maga uralma alá hajtó, összbirodalmi elképzelésben élt. Az Andrássy-féle politika győzelme óta, ha nem is ily szélsőséges formában, de egyfolytában adott volt a Monarchia uralkodó köreiben ez a koncepció. S ha Ignotus ünnepelte is ezt, büszkén emlegetve, hogy Andrássy volt ennek a külpolitikai elgondolásnak a szellemi atyja:

59 Ady épp ellenkezőleg, aggódva nézte a Balkán felé folyó imperialista terjeszkedést. Már 1908-ban, BoszniaHercegovina annexiója s a Balkán-vasút építése idején keserűn jegyezte meg egyik cikkében „Aehrenthal Balkán-vasutat akart, s ezt, akármi fog történni, drágán fizetjük meg."

60 Tudta, hogy a magyarságtól hajdan oly keserűn érzett, Kelet felé folyó dinasztikus imperializmus — „civilizátori munka" —• folytatása valójában csak ez a vasút: gyarmatosító tett. Ahogy Az érzékeny Rubek 5S Nyugat 1913. I. 80., uo. II. 664., 286. 1. 57 Nacionalizmus 221. 1. 58 AEÖPM X. 174. 1. 59 Ignotus: Egy év történelem. Bp., 1916. 25—27. 1. 5f AEÖPM IX. 185. 1.