Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Király István: Ady és a Monarchia

c. novellájában írta: „majdnem olyan fontos dolog volt, mint az ölés: hadd lássa ez a vad népség a civilizáció áldott csodáját, a vasutat."

61 1912-től kezdve — az újabb Balkán-háborúk nyomán a világerők meglódulását mindjobban érezve — még határozottabbá vált a költő műveiben az imperialista törekvések ellen forduló élesség. „Macedóniára gondolnak Bécsben az udvari, bolond hódító vágyúak" — írta keserűn.

62 Látta, hogy „a Balkán uralomért" mindinkább áldozni kezdik „a dolgozó emberiség vérét és pénzét", s hogy „Bécsből Kelet felé legalább húsz évre ostromállapotot terveznek" ezért.

63

' Érezte „világerők s nem szabályozható, eljövendő nemzet-kataklizmák" rejtett jelenlétét.

6

'

1 Félt tőle, hogy esetleg „a Föld ábrázatját sebekkel beszóró elvégeztetéssé robban" csakhamar „a mostani felemás állapot".

65 S látta ebben a feszültséggel teli, imperialista fenyegetettségben nemzete szerepét. „Harcra készítni elő a magyart, / Védő-bástyául megintelen Bécsnek" — ez volt szerinte a magyarsággal a cél.

66 S mikor valósággá lett az addigi sejtés, mikor kirobbant a rettegett világvész, nem a monarchikus hazafiság ébredt fel benne. Ellenkezőleg: a tragédia-érzés. A háborús cenzúra, ha valahol, hát ebben a kérdésben, a monarchikus szerkezethez való viszony terén parancsolt ugyan fogó némaságot, de mégis át-átcsúszott ezen a rostán egy-egy közvetlen tiltakozás, kurucos megjegyzés. S akkor, mikor még a régi függetlenségi pártiak is osztrák-magyar hazafiak lettek, Ady ilyfajta kuruckodó, zsörtölődő mondatokat írt: „Lovainkat elvitték, sőt már nemsokára a teheneinket is elviszik Bécsbe, hogy ott jól egyenek".

67 Felmerült benne a fenyegető kérdés: „Ha Zrínyit a vadkan ledöfte, nem lehetett volna-e vadkanokra egy póri vadászatot rendezni?"

68 Régi kurucok módján a Habsburg-birodalomban látta ismét a költő az egyik fő ellenfelet. Egy műfaji sajátság: a kuruc versek megsokasodása egymagában tanúskodott erről. Nem szégyellt már „ádáz magyarként" „sírni" újból „Attila sírjánál". Idézte a Habsburgok ellen lázadó magyarok öntudatot adó, hajdani mítoszát: Attiláét és a hunokét. A „Bécsbe" menő országokkal szemben „néhány titkosak" nevében kívánta, hogy „hozzád menjen a menőnk", „Te légy az . . . igaz kívánat".

69 Sürgette a régi hun legendát, a magyar öntudatot. Nem illúziókat akart táplálni ezzel. Ellenkezőleg, rontani hamis, fogó délibábokat. Hisz a monarchikus nacionalizmussal összeforrt birodalmi álmok lobogásának időszaka volt ez. A háborús lelkesedésé. Attilát említve ez ellen szólt Ady. A monarchikus elképzelésekkel szemben egy más irányú külpolitikai koncepciót idézett. Keserű, gúnyos fintorral ellenoltást — ellenillúziót — adott mintegy az illúziók ellen. Mert ha valahol, a háborút ünneplő tömeghisztériában mutatkozott meg a magyar illuzionizmus, tévesztett helytudat. Nem véletlen, hogy épp ekkor és épp egy Habsburgokkal kapcsolatos polémia során született meg az antiilluzionizmus egyik legszebb magyar költeménye: A mesebeli János. 01 Ady Endre: összes novellái. Bp., 1961. 1118. 1. G

2 AEÖPM X. 203. 1. 63 Fehér Dezső: Ady Endre nagyváradi írásai. Nagyváradi Napló 1913. ápr. 3. — Nacionalizmus 226. 1. c

'' Nacionalizmus 224—225. 1. 65 Levél Teutsch barátomhoz. Nyugat 1913. II. 679. 1. M Nincs itt ország. 07 És most üzlet. Világ 1915. máj. 9. 128. sz. 17. 1. * Nacionalizmus 234. 1. 69 Áldozás Attila sírján.