Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Sára Péter: Meseélmények, mesemotívumok Ady költészetében

Vak ügetését hallani Eltévedt, hajdani lovasnak, Volt erdők és ó-nádasok Láncolt lelkei riadoznak. Hol foltokban imitt-amott Ös sűrűből bozót rekedt meg, Most hirtelen téli mesék Rémei kielevenednek. (Az eltévedt lovas) A költemény első részében úgy érezzük, mintha Adynak az örökké bolyongó Herla brit király mondája lenne a forrása. A költemény végén azonban olyan sorokra bukkanunk, amelyek közelebbi meseinspirációkra vallanak: Hajdani, eltévedt utas Vág neki új hínárú útnak, De nincsen fény, nincs lámpa-láng És hírük sincsen a faluknak. Alusznak némán a faluk ... Ezek a sorok viszont a Kapott János c. román mese ismeretét tételezik fel: ,,. . . már az éjszaka is beállott, és ő még mindig nem ér haza, de még csak falut sem lát a közelben. Jó vacsoraidő tájt azonban mégiscsak egy falura bukkant, .. . kopogtatni kezdett a házak ajtaján, hogy éjjeli szállást adjanak neki. De mintha varázslat történt volna: az egyik háznál nem válaszoltak, a másiknál nem akartak szállást adni..., és senki sem akart éjjeli szállást adni a bojárnak. Egyre csak kopogtatva az ajtókon és az ablakokon, nagy kutyaugatástól kísérve bejárta az egész falut.. .".

31 Már az eddigiekből is kitűnik, hogy Ady szimbólumainak megalkotásában meseélményeinek is jelentős szerepük volt. Szimbolikus mondanivalójú verseinek jellegzetes tájai mellett sokszor különös alakjai is népmesei ihletésűek. A népmesékben tapasztalható ősi látásmód rendkívüli művészi lehetőségeit Ady is korán felismerte, különösen a tömör képalkotást és a merész jelképiséget követendő példának tekintette. Ahogy a népmesékben minden a hősnek van alárendelve, az egész világ (élő és élettelen egyaránt) őt szolgálja, úgy van Ady költészetében is minden alárendelve az ő érzéseinek és gondolatainak, tehát képeit, vízióit is elsősorban ezek határozzák meg. Ilyen belső indítékok miatt látja Ady nagyon sokszor a természeti jelenségeket is ijesztőeknek, esetleg éppen félelmetes szörnyeknek, tehát olyanoknak, mint amilyeneknek az őskor embere is láthatta ezeket. Ilyen jellegű verseiben többnyire népmesei vonatkozásokat is találunk, jelezve azt, hogy Adynál az ilyen megszemélyesítések sem függetlenek meseélményeitől. A rég-halottak pusztáján c. versében a forrón izzó nyári napot ugyanolyan rettenetes haragvó szörnynek mutatja, mint egyik-másik népmese: „A Nap és a Hold összevesztek. . . A Nap dühében elterült az égen, és perzslő forróságot árasztott." (A 31 L. Szegény ember okos leánya. Román népmesék. 2. kiad. Bp., 1974. Európa K. 137. 1. (Népek meséi)