Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Sára Péter: Meseélmények, mesemotívumok Ady költészetében

Nap mátkát keres fiának, Napsugárfinák — lapp mese.)

32 Az emberekre haragvó Napról egyébként is nagyon sok mese szól. A Tündér Ilona és Árgyélus c. mesében a Nap felesége mondja: ,,.. . ha hazajön az uram, a Nap, az mindenüvé odasüt, az talán meg tudja mondani. De bújj el, mert ha meglát, felfal!"

33

' Ezek után azon sem csodálkozhatunk, ha Ady közvetlenül a háború előestéjén úgy látta, hogy „minden rém-lávát" a Nap öntött az emberek hitére.

3

'

1 Az ősi népmesei képzetek nyomán írhatta le Ady is, hogy ,, . . . vér-szekérnyoma van a Tejútnak" (Megállt a Sors). Ilyen hatalmas, merész, de ugyanakkor mélységesen emberi, kozmikus képet is csak a népköltészetben találunk. A szegény ember három fia c. kazah mesében olvashatjuk: mikor meghalt Zsumageldi, Asken föltekintett az égre, és látta, hogy az egyik csillagról vér csepeg. A Holdat is ilyen ősi képzetek nyomán látta Ady Bolond, halálos éj c. versében különös táltosparipának. Ady azonban nemcsak természeti jelenségeket szeretett megszemélyesíteni, hanem alig elképzelhető fogalmaknak is emberi formákat adott: „Már öltözik valahol a tél / S fagyos, roppant lábával topog"; „Kezében óriás rostával/Áll az Idő és rostál egyre".

35 De akár címeket is sorolhatunk: A meghívott Halál, A menekülő Élet, A paraszt Nyár, Szent Június hívása stb. És itt feltétlenül eszünkbe kell jutni azoknak a meséknek, melyekben Szent Keddről, Szent Szerdáról stb. van szó. A mesehősök igen gyakran megkötözik a Hajnalt és az Éjfélt is, hogy késleltessék ezek eljövetelét, mert egyébként cselekedeteiket nem tudnák időre teljesíteni. Azt hiszem, nem lehet kétséges, hogy a megszemélyesítésnek a legmerészebb formáit Ady is elsősorban a népmesékből tanulta. 32 L. A varázsdob és a látó asszonyok. Lapp népmesék. Bp., 1966. Európa K. 173. 1. (Népek meséi) 33 L. Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese. Bp., 1966. Móra K. 166. 1. 34 L. Megállt a Sors c. versét. 35 Az idézett versek: Az ösz szerelmei, Az Idő rostájában.