Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Sára Péter: Meseélmények, mesemotívumok Ady költészetében
Nem ritka az sem, amikor a költő madár képében látja és láttatja önmagát. Lédával egymást pusztító nagy, viharos szerelmükben látta önmagukat „Két lankadt szárnyú héja-madár"-nak, máskor „új hangú tehetetlen, pacsirta-álcás sirály"-nak vagy „fény-tollú sármány-madár "-nak, sőt „fehér, szűzi galambénak is képzelte magát. 16 A rém-mesék uhuja c. költeményében pedig Ady egyik legmerészebb és legszürrealistább képi asszociációját találjuk: Fél-hajnal csöndje s a szobán Nagy, kék fülekkel, ostobán Egy furcsa bagoly átröpül, Mint a rémmesék uhuja. Szárnya veri az ablakot: Magam vagyok és én vagyok . . . Hajh, múltam, sorsom, életem, Nagy, kék fülű uhu-madár. Más versében pedig Ady és társai „Szép, bátor, büszke madarak"-ként keringtek „A Halál-tó fölött", mint Geszer kán, az egyik mongol monda hőse, aki három évig keringett madár alakjában a föld felett, mert a földet vastagon borító hullák dögletes bűzétől nem tudott leszállni. 17 De a költeményeiben gyakran előforduló csodás madarak is egészen konkrét meseélményekre utalnak: „griff-madarak", „fény-tollú sármány-madár", „arany-tollas, aranyboglyas madarak", „Napba-néző, elátkozott keselyűk" stb. 18 Ady költői átlényegüléseinek, beleéléseinek legszebb és legmerészebb megnyilatkozásai közé tartoznak azok a versei, amelyekben folyónak, tónak szimbolizálja magát, és így fejezi ki érzéseit, gondolatait: Haragvó bércek görgetik Háborgató haragjukat S lelkem, e fölvert tó, mulat. (Betemetik a tavat) Partom, karom magas, egyenes, Ölem már mély, csöndes és tiszta ... Óh, ti szomjas elkalandozok, Gyermekeim, kóbor vizecskék, Idegenbe tavaszos esték Ne csaljanak. (Az áradások után) 16 Az idézetek a következő versekből valók: Héja-nász az avaron, Az anyám és én, Megáradt a Tisza, Seregély és galamb. 17 L. Lőrincz László: Mongol mitológia. Bp., 1975. Akadémiai K. 116. 1. 13 Az idézetek a következő versekből valók: Megáradt a Tisza, A néma madarak.
