Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Baróti Dezső: Az Értől az Oceánig (A vizek motívumhálózata Ady költészetében)

szönhetjük). Abban azonban mégis igazat kell adnunk neki, hogy a „Halálárok" olyanféle szimbolikus megjelölés, mint a „csók-csatatér". Mindenesetre bonyolult szimbólumféle, s mint minden ilyen, több és teljességében aligha lefordítható jelentést jelöl. Az árok, a föld hasadéka egy mélylélektani értelmezés számára a szó eufeminisztikus értelmében vett „csókok" színhelye is lehet. Ady valójában ezt a jelentést dúsítja tovább, hogy a halálárok képe végül az életösztönök jelenlétéről is árulkodó szerelemről beszéljen. De még ezzel is csak a határán maradunk annak, ami ebből a furcsa, már-már groteszk versből kiolvasható. Nekünk azonban, akik most a morbid vizek képeinek egyik esete gyanánt idéztünk, ennyi is elég volt annak a megmutatására, hogy az ilyen képek nem mindig egyértelműek: ambivalens érzelmeket és fogalmakat is hordozhatnak. A Vízió a lápon szintén halódós, sőt csaknem halott vizeknek képéből bontja ki mondanivalóját: azt a démonivá, kísértetiessé komorított, szürke, silány, szegényes környezetet jelöli vele Ady, amelyből ő, a „láplakók csodája" kitörni készül. A Vízió a lápon egyébként a korai versek közül való. Kötetben előbb a Még egy szerben jelent meg, onnan emelte át Ady az Új versekbe. Földessy Gyula szerint a költeményben a láp „az akkori magyar élet szimbóluma". Meglátásában kétségtelenül van valami igazság. Mégis, tegyük hozzá, hogy a láp és még néhány vele rokon kép Ady forradalmasodó lelkének csak később válik szimbólumává, amikor is a láp képe csaknem minden esetben politikai jelentést hordoz, mint például a Margita élni akar — a láp mellett néhány hasonló hangulati velejáróval rendelkező egyéb képet is tartalmazó — alábbi strófájában: Hazajöttünk s itt minden csüggedett, Minden kezdést félbátrak abbahagytak S körülzártak mindent hős pocsolyák, Kicsi tócsák, tengerré dagadtak. E láp-világ volt hát csataterünk, Itt kellett hát, hogy egymásra találjunk, Űj inzurgensek, pártot ütni készek, Félig-fölkészültek jó és szánt vitézek. A „láp-világ"-gal azonosított magyar Olimpusz maradi lakóit, az igazi dalra képtelen, csak rikácsolni tudó konzervatív írókat s velük együtt az egész magyar maradiságot átkozó Gémek az Olimpusz alatt soraiból viszont már csak azért érdemes idéznünk, mert ebben a versében Ady szinte versenyez magával a posványos vizek fogalomkörébe tartozó jelzők refrénszerű variálásában: „Nagy akaratú, lápgázoló gémek"; „zsombék-lakású, nagyétű gémek"; „Homály madarak, tág csőrű gémek"; „Nagyokat lépő, mocsári gémek"; „Magyar madarak, sár-faló gémek". A láphoz közelálló, szintén halott vizet idéző Az én ingoványom Földessy szerint ugyan Ady éjszakai kirándulásainak szimbóluma, mi azonban a magyar ingovány képét is beleérezzük, különösen az alábbi sorokba : S ha mindig ingoványra lépek, Bajtársam még mindig akad: Bátor szivű és jó legények.