Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Baróti Dezső: Az Értől az Oceánig (A vizek motívumhálózata Ady költészetében)

lálkozunk: „L'eau est élément triste. Super flumino Babylonis sedimus et flevimus. Pourquoi? C'est que l'eau pleure avec tout le monde. (A víz szomorú elem. Babylon vizei mellett ülünk és sírunk. Miért? Azért, mert a víz mindenkivel együtt sír.)

4 És mit is olvasunk Ady egyik halálos fáradtságáról panaszkodó versében? Ültem partjain Babylonnak S ültem már partjain a Gondnak. (Sötét vizek partján) Minden jel arra mutat, hogy a sötét vizeknek ez a Zsoltárok könyvéből való (137-1. vers), tehát bibliai inspirációjú képe, amely még egy alkalommal előkerül nála (Mammon-szerzetes zsoltára), nem véletlenül ragadta meg képzeletét. A környezetével ismerkedő gyermek Ady legelőbb ugyanis épp a sötét vizekkel találkozott, sőt, az is valószínűnek látszik, hogy a róluk szerzett első benyomásoknak legalábbis jelentős részük volt a pályája legvégéig elevenen élő és ható szülőföldélménye kialakításában. A szülőföld azonban, különösen a költői gyakorlatban oly nagy szerepet játszó képalkotó fantázia számára, nem elvont fogalom, sokkal inkább a természeti környezet konkrét érzékelésének képeiből áll össze. Ezek még akkor is sokat hordoznak eredendő materiális mivoltukból, amikor később már újabb élettapasztalatok kifejezésére szolgálnak. Ha pedig Ady vizekről beszélő képei, úgy látszik, jórészt gyermekkori emlékekig nyúlnak vissza, jó megértésükhöz megbecsülhetetlenül sokat nyújthat nekünk az élményeket kiváltó külső világ helyszínrajzának, topográfiájának ismerete. Testvére, Ady Lajos szerint gyermekkorukban „a mintegy másfél kilométer távolságra levő Ér folyóhoz" mentek ki „sóskát szedni vagy valamelyik kótójában megfürdeni. Ez a kirándulás azonban már tiltott cselekmény volt, s engedélyt nem kaptunk reá édesanyánktól". Ugyancsak Ady Lajos említi meg, hogy „Kótó a neve Érmindszenten minden lapályos, mocsaras helynek, de egyszersmind az Ér egy-egy mélyebb, fürdésre alkalmas szakaszának is."

5 A vizekhez fűződő első élményei rekonstruálásában mégis maga Ady Endre segít a legtöbbet nekünk. Feltűnő (és ezt máris ki kell emelnünk), hogy az Ér elsősorban pocsolyás, mocsaras, tehát halódó vizet jelent számára. Ilyennek jelenik meg például a Ha az Ér zavaros c. novellájában, amelynek néhány sorát talán érdemes itt idéznünk: „Ebben az országban még nem is olyan régen voltak rejtett, kicsi, békességes falvak. Ezekben mindig csöndesség lakott, s az emberek derűs megvénülésre születtek. Ahol az Ér kanyarog, az a hely volt a legbékességesebb. Ez a kisvizű, sasos, csöndes Ér szoktatta talán rá az embereket a csöndes és bizodalmas várakozásra. Ez a kéknefelejcses partú Ér, melynek valamikor rohanó vize volt. Egyszer Erdély valamelyik nagyságos ura elvitte innen a régi és hamis vizű Krasznát. Elvitte az ecsedi vár felé. A régi, rohanó vizű Kraszna helyén kanyarog most a kisvizű, sasos, csöndes, kéknefelejcses partú Ér." És ilyennek jelenik meg a versekben is. „Nagy, álmos, furcsa árok, pocsolyás víz" — olvassuk róla Az Értől az Óceánig első soraiban. És ilyennek látta akkor is, amikor Lédának mutatta „átkos, fojtó életű" szülőfaluját: 4 Idézi Bacîîelard: i. m. 123—124. 1. 6 L. Ady Lajos: Ady Endre. Bp., 1923. Amicus. 17. 1.