Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

JÓZSEF ATTILA-PROBLÉMÁK - Tverdota György: József Attila: Március

szakasz tehát úgy fogható fel, mint a dialektikus triáda tézise és antitézise. Nem maradnak azonban merev ellentétek. Egységük alapja és harcuk tere a konkrét egyén, a szerelmes költő kedélyében van, aki a valóság ellentétes jelenségeit felméri, magára vonatkoztatja, felismeri közöttük saját helyét. A két strófa, a természet és a társadalom szembeállításának értelmét a harmadik strófa, a szintézis adja. Az ellentétek egységének nyelvi megnyilvánulása az egész versen végigvonuló jelenidő. Az egy időpontban, egy lélektani helyzetből való körülnézés jelenideje. Az ellentétek egységének elve ezenkívül világosan érvényesül abban is, hogy a társadalom sötét erőinek agresszivitásával szemben a költő hangsúlyozza a tavasz derűs agresszivitását: „levert tél", „Zöld robbanásokkal kitört a kikeleti víg erőszak". A harmadik strófában a költő nem ismétli meg azt, ami az első két strófában elhangzott, a harmadik szakasz mégis a bennük leírtakon alapszik. Hogy megértsük az alapmondat, a szintézis kapcsolódásának elvét a tézishez és antitézishez, tovább kell elemeznünk az első két szakaszt. Mindkét szakaszban megkülönböztetünk egy tényközlő, egyedi dolgokat, eseményeket tartalmazó réteget, és egy ebből kinövő, hozzá szorosan tapadó, de reflexívebb, szubjektívebb, hangulati általánosításokat tartalmazó, a költő ítéletének kifejezését szolgáló réteget. Az eső, búza, kémény, gólya, asztalosműhely, fenyőszag szavak valamilyen kisvárosi vagy külvárosi-városszéli kora tavaszi tájat szemléltetnek. A „Zöld robbanásokkal kitört a kikeleti víg erőszak" — megállapítás a látottak, érzékeltek gondolati, hangulati általánosítását tartalmazza. Tanulságos megvizsgálni, hogyan ötvözi egybe a költő a szemléletibb képekkel az általánosabb vonatkozású képeket. Például: A „kéményre gólya... költözik" mondatot kettészakítja és közbecsúsztat egy megszemélyesítést. A „költözik" ige közel hoz egymáshoz egy konkrét fogalmat, „gólya" és egy megszemélyesítést, „levert tél". A gólya a levert tél helyére költözik, s a tél előle menekül jeges csúcsokra. Ez az összetett kép azon a közismert képzeten alapszik, hogy valamelyik madár: például fecske, gólya, vagy virág: például hóvirág, ibolya „meghozza" a tavaszt. A kép értelme az, hogy egyedi meglátott jelenség: a gólya a háztetőn a tél halálát, a tavasz visszavonhatatlan győzelmét juttatja a költő eszébe. Az általános hasonló kinőttetését az egyedi, az érzéki jelenségből a „remény legyint meg, friss fenyőszag'-szerkezet is mutatja. A „meglegyint" ige két, egymástól igen távoleső képzetet, a reményt és a fenyőszagot rántja össze. Ez a kép is közismert képzeten alapszik. Bizonyos illatok személyenként eltérően, megszokás révén emlékeztetnek valamire, jelentenek az egyén számára valamit. A fenyőszag az újjáéledő tavaszt asszociálja a költő számára és ennek nyomán ez az egyedi tény is a reményt ébreszti a költőben. A második strófában ugyancsak elkülöníthetők az egyedi vonatkozású, szemléltető érdekű szavak: hírlap, Spanyolhon, Kína, tábornok, parasztok. Ezek a szavak úgy kerülnek a versbe, hogy a költő az általa olvasott vagy elképzelt hírlap címeit vagy cikkeinek tartalmi kivonatát adja. Az általa közölt tényeket azonban egyben kommentálja, hozzáteszi saját ítéletét az újságban közölt eseményekről. Ez az elítélő indulat erősen érezhető a „dúl a banda" kifejezésen. A parasztokat elűző tábornokot a „bamba" jelzővel bélyegzi meg. A strófa második felében pedig már teljesen elszakad az egyedi eseményektől, általánosít: „Had fenyeget". — Kit? Mindenkit. „Kínozzák a szegényeket". — Hol? Mindenütt. „Hadi uszítók hadonásznak". — Hol? Mindenütt.