Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
JÓZSEF ATTILA-PROBLÉMÁK - Tverdota György: József Attila: Március
képzete köré kirajzolódik az alacsonyrendűt, emberileg értéktelent jelentő aszszociációk hálója. E pólus kialakításának forrása a költő szándéka: pontosan felmérni a szerelmét fenyegető erőket, számotvetni velük. Az így kialakult szókincs a költő félelmének és gyűlöletének stílusárnyaló hatása alatt formálódik, és kapja meg emocionálisan és erkölcsileg minősített, végső alakját: dúl a banda, fosztogat, elűzi, bamba, fenyeget, vérben áznak, kínozzák, uszítók, hadonásznak, tankkal, vasakkal, az ember alja, megriad, söpredék, zsoldos, szajha stb. A pólusok kialakításában érvényesülő sokféle szempont közül kiemeljük a két leglényegesebbet: 1. A költő hangsúlyozza a két pólus morális értékkülönbségeit. 2. Érvényesül József Attila osztályszemlélete: a pusztítás képviselőinek kezében van a politikai, társadalmi hatalom: „elűzi egy bamba tábornok..." A fenyegetett, kiszolgáltatott emberek: a szegények (,,... kínozzák a szegényeket"). A költő életét is fenyegető háború a második strófában, mint osztályharc konkretizálódik. A másik irány, amelyen elindulhatunk a tartalomból a belső forma irányában, az ihlető élményből kibontakozó emberileg szép és példaadó magatartás megfogalmazása. A versben a költő annak az embernek a magatartását utánozza, aki rádöbben életének, s ami életében legfontosabb, szerelmének kiszolgáltatottságára, védtelenségére. A versben helyet kap e magatartás minden lényeges fázisa, amelyeket e magatartás „mozdulatainak" fogunk nevezni: a föleszmélés, megriadás, szembenézés a tényekkel, a kialakult helyzet miatti gyötrődés, az esélyek, a kiút, a jövő lehetőségeinek latolgatása. A költői világkép, amelyet előbb elvontan, mint emocionálisan és erkölcsi értékítéletek szabályainak megfelelően polarizálódott tartalmak rendszerét hagytunk el, a magatartás anyagává válik és e magatartás mozdulatainak kibontakozását követve tagolódik tovább, szerkesztődik konkrét, eleven emberi világgá. A továbbiakban a világkép elrendezésének, a belső forma létrehozásának a folyamatát követjük nyomon, ahogy az a tartalomból a magatartás-példázat mozdulatainak természetes egymás után következése szerint kibontakozik. Az alkotás első mozzanata: a költő leírja, ismeretté változtatja az ihlető élményt. Boldog vagyok: gyermek a lelkem; Flóra szeret. S lám, álnokul, meztelen, szép szerelmünk ellen tankkal, vasakkal fölvonul az ember alja. Megriaszt a buzgóság e söpredékben. Alkotáslélektanilag ez a vers alaphelyzete, a tartalom legtisztább megjelenése a vers szövetében. Nevezhetjük — Németh G. Béla tanulmánya [Az önmegszólító verstípusról) nyomán 2 — a vers alapmondatának. Annál. inkább, mert a fenti sorok, mint természetes kiindulópont köré elrendeződő, egy-egy magatartás-mozdulattal jellemezhető versegységek levezethetők az alapmondatból. Közvetlen vagy közvetett módon függenek tőle. Az alapmondatban leírt élmény ambivalens. Érzelmi meghasonlást rejt magában: „Boldog vagyok — megriaszt..." Ez az érzelmi meghasonlás indítja el a verset. A költő felül akar kerekedni a kedélyében megjelenő diszharmó2 Németh G. Béla: Az önmegszólító verstípusról. Mű és személyiség. Bp, 1970. 621. kk.
