Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
JÓZSEF ATTILA-PROBLÉMÁK - Tverdota György: József Attila: Március
nián, helyre akarja billenteni belső egyensúlyát. A cél: megszabadulni az érzelmi elfogódásból. Ennek a célnak rendelődnek alá a költő további mozdulatai. Az első céltudatos gesztus: szembe kell nézni a tényekkel, számot kell vetni a realitással. A költői alkotó tevékenység e tipikus, példaadó gesztus által kijelölt úton halad. Racionalizálja az élményt, összefüggésbe hozza a valósággal, a külső körülményekkel. Az okozathoz visszakeresi az okokat, a fenyegetett idill szintetikus élményéhez reprodukálja a létrehozó tézist és antitézist az első két strófában. A jelzett összefüggés a versben reálisan épp fordítva bontakozik ki, mint az alkotás feltételezett menete. A megfordítás forrását a materialista költő tudatos komponáló törekvésében jelölhetjük meg. A vers felépítésében érvényesíti az Eszmélet-ben kimondott felismerést: ím, itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat. Sebed a világ — ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat. Előbb tehát az őt körülvevő világot rajzolja meg, a tényeket közli, majd az alapmondatban az élményt, mint e tények tükröződését, mint eredményt, eszméletet állítja elénk, mint felriadást a felhőtlen boldogságból. A három versszak felépítésében hangsúlyosan érvényesül a tükrözés materialista felfogása. A kibontakozás a valóságos tükrözési folyamatot utánozva megy végbe. Szemben az alkotás menetével, nem regresszív, hanem progresszív — és ennek következtében mozgalmas és élénk. Az alapmondatban leírt élmény nem tekinthető az első két strófában megrajzolt külső világ mechanikus belső reflexének. A külvilág hatásait a szerelmes és a szerelmét féltő ember dolgozza fel élménnyé. Az alapmondat így a szerelmi élmény jelzésével többet mond ki, mint ami az első két strófában közvetlenül benne van. Az első két strófa megalkotásában persze a szerelmes, szerelmét féltő ember szempontjai érvényesülnek, aki érzelmeinek megfelelően válogatja, szűri ki a külvilág számára jelentőséggel teli tényeit és érzelmeinek megfelelően kommentálja azokat. így tulajdonképpen az alapmondatban szerelmét leírva a költő csak olyasvalamit fejt ki, ami burkoltan már benne volt az első két strófában. Az elmondottak alapján feltételezhetjük, hogy a költő az első vers felépítésében, a strófák összekapcsolásában a dialektikus triáda sémáját alkalmazta. Erre figyelmeztet a fentebb már idézett Levendel—Horgas könyv is: „Felépítése láthatóan a dialektikus tézis-antitézis-szintézisére épül." 3 ' Ellentétben a vers második részével, amelynek szakaszai szorosan egymáshoz kapcsolódnak, az első vers szakaszai erősen zártak, magukban egységesek és egymással szemben különneműek. Az első és második versszak egymás ellentétei. Az elsőnek tárgya a természet, a külső környezet, a másodiké a társadalom. Az első a természet újjászületéséről, feléledéséről szól. A másodikban a költő a társadalom pusztító, elnyomó erőit vonultatja fel. Az elsőből a „remény" szava hangzik ki, a másodikban a szenvedésre utaló szavak vannak túlsúlyban. Az elsőben a költő azonosul az újjáéledő természettel, örül a tavasznak, a másodikban leírt tényeket félelemmel, utálattal, gyűlölettel fogadja. A két 3 Levendel—Horgas: i. m. 87. 1.
