Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

JÓZSEF ATTILA-PROBLÉMÁK - Kabdebó Lóránt: Kétféle ars poetica

magyarra épp Szabó Lőrinc által — bár jóval később — fordított Goethe-vers (Epirrhema) szemléletéhez: Fürkéssz a Lét műhelyében mindig egészet a részben. Semmi héjban, semmi magban: mert ami kint, bent is az van. Villám-szemed így hatol be a nyitott-szent rejtelembe. X Vonz a való látszata, játék komolyodhat: ami él, nem Egy soha, kerete a Soknak. De hát Szabó Lőrinc — ha végigment ezen a logikai úton is — más eredményhez jut. Ekkorra már a Goethe-verset életre segítő történelmi pillanattól régen elmozdult a valóság. Szabó Lőrinc pszichológiai versszervező erejében éppen erre érzett rá. A goethei normához képest „beteg" és „bolond szövevény" ez a világ. Tehát éppen a goethei egység bomlását jelzi a vers kettős szervező ereje. Mint ahogy ennek a nyomait is megtaláljuk a kései Goethénél, és ezt a verset (Prooemion), mint sajátjával rokont, éppen ebben az időben le is fordítja : Miféle Isten volna, aki pusztán kintről forgatná világunk az ujján?! Együtt kell neki áthatnia kint s bent Mindenben magát s magában a Mindent, hogy ami benne él s mozog s lehet, tüze-szelleme sose hagyja el. Es ezzel a megkettőzött, csak vágyban egy világban már megjelenik a pszichológiai motiváltság, az ember kettőssége, az álom is : Az ember lelke is egy-egy világ ; ezért van, hogy mit legszebb álma lát, abban tiszteli mindenütt a nép Istent, a maga Istenét, mindent félve megad neki és ahogy tudja, szereti. Szabó Lőrinc ezt az elmozdulást tudatosítja, József Attila pedig ezt a tudatosított feszültséget elemzi, vezeti vissza történelmi okaira, és találja meg e feszültség komponenseiben egy újonnan értelmezett egység alkotóelemeit. Szabó Lőrinc megmarad az elmozdulás tudatosításánál, de az ebből fakadó feszültséget is állandóan érzékeli. A versen végighúzódik a logikai és pszichológiai szervezőelv párharca. A megfogalmazásra, tehát a versalkotásra a logikai elv a jellemző, az eredményt, a vershelyzetet meghatározó mégis a pszicholó-