Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
JÓZSEF ATTILA-PROBLÉMÁK - Kabdebó Lóránt: Kétféle ars poetica
lemben) lesz a pszichikai cselekvés-megfelelője, a változtatásnak a szökés, tehát a kivonulás az exodus, amelynek eredménye a rejtőzés. Ez utóbbi két szó (szökés, rejtőzés) ellenben képzetével ellentétben nem pejoratív, de éppenhogy heroikus értelmet nyer fokozatosan a versben. De ha a veszélyeztetettség és a választás lehetősége és a választott cselekmény lefolyása egyként pszichológiai meghatározottságú, akkor ennek a vers alaphelyzetére, a harmadik versszakban bemutatott szituációra (tehát a rab és őre viszonyára) is érvényesnek kell lennie. És valóban, a harmadik versszakban megjelenik a jellemző szubjektív-pszichiológiai minősítés: „bolond szövevény". Tehát ebben a „bolond" szövevényben áll szemben egymással a rab és őre, azaz: „én és a világ": Nem! nem! nem bírok már bolond szövevényben lenni szál; megérteni és tisztelni az őrt s vele fájni, ha fáj ! Aki bírta, rég kibogozta magát s megy tőrök közt és tőrökön át. Ketten vagyunk, én és a világ, ketrecben a rab, mint neki ő, magamnak én vagyok a fontosabb. De ki is ez az Én, és mi ez a világ? Az én az, aki rabnak érzi magát, és a világ az, amelyet börtönének érez az, aki magát rabnak érzi. De ha a szerepek csak szubjektív kategóriák, akkor a szereplők szubjektív indítékú reciprocitásának megvan a lehetősége. Ha Én rabnak érzem Ti közöttetek magamat, akkor Ti közületek valaki, mint Én, ismét rabnak érezheti magát Mi közöttünk. Ez esetben pedig a világ örök „bolond szövevény", amelyből kijutni nem lehet, csak kiszökni az álomba, ott felejthető el a rabság képzete, ott teljesedhet ki a szabadság, valósulhat meg képileg is, térbelileg is a „nagy . .. álom". Ez az egyetlen pszichológiai esélye az embernek, hogy nagy legyen. Kérdés, hogy a rabság valóban pszichológiai kategória-e, feledhető képzet-e, és az ember nagysága valóban csak képzeletében, álmában valósulhat-e meg. Amennyiben a Szabó Lőrinc-i harmadik versszakbeli versállapotot pszichológiailag meghatározott létállapotnak fogjuk fel, akkor nincs más kiút a „bolond szövevény"-ből. De mihelyt történelmi meghatározottságúnak vesszük, akkor az azonos versállapot máris más feloldás felé vezet. Kiindulásként fogadjuk el a József Attila-i tételt, hogy „csak képzetet lehet feledni". Elfogadhatjuk e vers esetében is, mert ez is ezt tételezi, az álomba szökés által a rabság képzetének elfeledését. (Mint ahogy a fciní-létben pedig éppen az álom képzetét feledtük el: „elhagyott nagy és szabad álom"-ról beszél a vers során.) A csak pszichológiailag meghatározott lét-állapotban a rabság is, az álom is csak képzet, tehát elfeledhető. A történelmi meghatározottságú lét-állapotban ellenben a rabság történelmi tény, tehát nem feledhető el, nem helyettesíthető a helyébe megidézett álommal: éppen az Eszmélet során tudatosodik, tárgyiasul a képzete :
