Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

JÓZSEF ATTILA-PROBLÉMÁK - Kabdebó Lóránt: Kétféle ars poetica

ím itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat. Sebed a világ — ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat. Rab vagy, amíg a szíved lázad — Mintha Szabó Lőrincnek — a Te meg a világ József Attila által is nagyra értékelt, sok szempontból példaként említett költőjének —- álláspontját ismételné el, írná le József Attila, de már a saját logikája szerint, hogy azután a gondolatjel után a viszony történelmi meghatározottságát mutassa meg. Mert a csak pszichológiai meghatározottsággal felfogott szereplehetőségek esetén a szereplők felcserélhetők, a történelmi konkrétságban elemzett viszony esetében a szerep nem választható szét a szereplőtől. Mert a szereplők nem elvont, csak pszichikailag funkcionáló egyedek, de társadalmi szerepek hordozói is: úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ. Szinte a végsőkig követné itt még József Attila a Szabó Lőrinc-i pszichológiai szemléletet és terminológiát. De kiderül, hogy ez csak leleplező jellegű: a szabadulás csak akkor következhet be, ha nem hagyatkozik a pszichológiai építkezésre: ha nem „kényedül" raksz olyan házat. Mert Szabó Lőrinc kényéül rakja ezt a versházat, amelybe bele is települ a háziúr: az őr. És ez elől már csak vissza az álomba, az Eszmélet előttibe menekülhet: a szabadulás helyett a uissza-szökés marad a ténykedése. De ehhez már az időtényezőt is be kell vonnunk. A pszichológiai szemlélet az örök emberi „bolond szőve vény "-t építi, a történeti szemlélet az időbeliség alapján teszi fel a választást. Szabó Lőrinc ugyanabban az örök jelenben tételezi az őr—rab viszonyát és a nagy és szabad álmot. Időbeli különbségtevés csak a pszichikai választáson belül lehetséges: a két örök képzet közül melyiket felejti el a másik rovására. József Attila lehetetleníti ezt a két szabadon választható képzettel terhes örök jelent: ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret. De akkor hogyan viszonylik az emberi teljesség (képileg: nagyság) a rabsághoz. Szabó Lőrincnél szabadon választható, és vagylagosan feledhető képzetekként. József Attilánál — az Ars poetica megfogalmazásában — a tárgyszerűség és a képzelet tárgyilagosságának kettősségében : Én mondom : Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Ez utóbbi esetben engedélyezi a pszichikai motivációt, de ezzel a jelenbeli amorfságára, körülíratlanságára is utal: „szertelen". Az egyik („Még nem nagy az ember") az leírható tárgyi valóság („Én mondom", ,dixi', mint a Bibliában vagy a meggyőződéssel beszélő ember pontos, jól megalapozott kijelentéseiben) ; a másik a lehetőség voltában szintén adott tárgyi valóság, de ez sem feledhető képzet. Legfeljebb a képzelés formája alakítható, változtatható egyéni