Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
JÓZSEF ATTILA-PROBLÉMÁK - Ferenczi László: Adalékok József Attila marxizmusához
Voltaire : „Csodálnunk kell mindazt, ami egyetemesen szép a régieknél, át kell vennünk mindazt, ami szép a nyelvükben és az erkölcseikben, de nagyon eltévednénk, ha a lábnyomukban akarnánk járni. Nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. A vallás, amely csaknem mindig az epikus költészet alapja, nálunk ellentétes az ő mitológiájukkal. Szokásaink jobban különböznek a trójai ostrom hőseinek szokásaitól, mint az indiánokétól. Harcainkban, ostromainkban, flottáink legkevésbé sem hasonlítanak egymáshoz, filozófiánk az övékének ellentéte. A puskapor, az iránytű, a könyvnyomtatás feltalálása, és annyi új mesterségnek a közelmúltban történt megjelenése, valamilyen módon megváltoztatta a világ arculatát. Ugyanolyan élénk színekkel kell festenünk, mint a régieknek, de nem szabad ugyanazokat a dolgokat festenünk." 3 Durván számítva e három szöveget egy-egy évszázad választja el egymástól. Közös elemeik nyilvánvalóak: Saint-Évremond, Voltaire és Marx is összekapcsolja a görög mitológiát és a görög művészetet, mindhárman hangsúlyozzák az ókori, illetve a modern világ közti különbséget, valamint azt, hogy a klasszikus remekművek az újkorban nem követhetőek. Máshol részletesen beszéltem a Saint-Évremond- és a Voltaire-szövegek létrejöttének a körülményeiről, illetve a szövegek közötti különbségekről, itt ettől eltekinthetek. Csupán annyit kell leszögezni, hogy mindkettő a „régiek és újak" harcának egy-egy sajátos fázisában jött létre, mindkettő a modern irodalmat védi a régiek szolgai utánzásának követelményétől. Mindkettő a klasszikusoktól való eltérést védve hangsúlyozza az irodalmi műalkotás korhoz kötöttségét, és a világban végbe ment lényeges változásokról beszél. Saint-Évremond, aki a változások széles skáláját sorolja fel, a technikai fejlődésről még nem tud vagy nem vesz tudomást, Voltaire a technikai fejlődésről már tudja, hogy megváltoztatta a világ arculatát, de a „termelőerők" fogalmát még nem ismerheti. A nagy felfedezés Saint-Évremond és Voltaire számára az — Marx nyelvére fordítva —, hogy „a görög művészet és eposz bizonyos társadalmi formákhoz kapcsolódik", ezt kell bizonyítaniuk, ha saját kritikai ítéletüket, illetve művészi tevékenységüket igazolni akarják. II. Ami Saint-Évremond-nak és Voltaire-nek bizonyítandó feladat, az Marxnak kiindulási pont. Amikor Marx az idézett művészettel foglalkozó aforizmákat megfogalmazta, elméletének két lényeges alapelvét már — lényegileg — megalkotta. Először is azt, hogy a művészet az alapon nyugvó társadalmi tudatformák egyike (ez az, ami felé az alap és felépítmény megkülönböztetése nélkül Saint-Évremond és Voltaire is tapogatódzik). Másodszor azt, hogy a történelem az osztályharcok története. (Erre a ket francia szerző az ókori történetírók alapos ismerete ellenére sem gondol. Egyes ókori történészek, így a Marx által is nagyon sokra becsült Appianos, leplezetlenül írnak az osztályharcról.) A történész, a filozófus, a pclitikus Marx számára bizonyítottnak tekintendő, hogy „a görög művészet és eposz bizonyos társadalmi formákhoz kapcsolódik", és hogy a művészet az alapon nyugvó és az alap változásaival változó társadalmi tudatformák egyike. Marx, a dialektikus és a művészet szerelmese („a művészet a legnagyobb öröm, mellyel az ember önmagát megaján3 Essai sur la poésie Epique. Chap. I.