Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - Bokor László: Elméleti hagyományaink

jesen kidolgozatlanok voltak. Mihail Lifsic csak 1930-ban kezdi összegyűjteni a marxizmus klasszikusainak az irodalmi hagyatékát és azokat a megjegyzéseket, amelyek erre mutatnak. A szocialista kritikusok előtt teljesen ismeretlen a klasszikusok írása, persze, hogy a Plechanov- és a Mehring-féle esztétika hat rájuk, a II. Internacionálé, a történelmi materializmus elméleti öröksége, amelyik főleg a tendenciát és a naturalizmust tartotta a szocialista irodalom kritériumának. A magyar kritikusok egyáltalán nem közelítik meg a Mácza-féle kérdésfeltevést sem, amelyet Botka Ferenc elemzett az előbb. Az osztályszféra visszatükrözésével még csak elboldogult ez a szemlélet, ha a nemzetit ki is zárta, de a lírai visszatükrözés sajátosságaival nem tudott megbirkózni. Itt volt ugyanis a napi érdek mellett a legtöbb különös és utópikus elem. Föltűnő — és ez a magyar szociáldemokrácia egyoldalú német orientációjára, a kritikusok német műveltségére mutat — mennyire ismeretlen maradt például Jaurès munkássága. Igaz, sokszor idealista Jaurès kísérlete, nem tudja dialektikusan összekapcsolni az alap visszatükrözését a tudat aktivitásával. Mégis figyelemre méltó, mi minden sikkadt el a szocialista magyar közgondolkodás számára. „Az emberi lélek azonban — írja Jaurès — bármennyire összefügg még legmerészebb vagy leglégiesebb álmaiban is a gazdasági és társadalmi rendszerrel, túlemelkedik az emberi környezeten, a világűr végtelenjébe. S az univerzum érintése titokzatos és mély erőket rezdít meg benne, annak a folytonosan mozgó Örök életnek az erőit, amely az emberi társadalmakat megelőzte és túl fogja haladni. Tehát amennyire hiábavaló és hamis lenne tagadni a gondolat, sőt az álom függését a gazdasági rendszertől és a termelés határozott formáitól, épp annyira gyermeteg és vulgáris lenne az emberi gondolat mozgását csak a gazdasági erők fejlődésével magyarázni. Az emberi szellem igen gyakran azért kapcsolódik a társadalmi rendszerhez, hogy azt meghaladja és ellenállást fejtsen ki vele szemben; az egyéni szellem és a társadalmi hatalom között ily módon egyaránt van megfelelés is meg konfliktus is."

7 Azoknak a lehetőségeknek a megsejtését kell itt látnunk, amelyeket a későbbi szocialista kritika nem észlelt, csak az avantgárdé irányzatok, a műalkotás lényegét kutatva, a társadalmi determinizmus és a kozmikus konkordanciáját, annak a kommunista humanizmusnak az elképzelését, amelyben az ember a tudomány, a tett, és az álom segítségével hódítja meg a világegyetemet. Az utópia és a mű szorosan feltételezik egymást, ahogy József Attila mondta: „a mű az utópia helyére kerülhet, a társadalom sohasem lehet tökéletes, de a mű igen."

8 Kutatásainknak egyszerre kell irányulnia az elméleti hagyományra, annak koronként változó esztétikai jelentésrendszerére, így a szocialista irodalom és viszonya az össznemzetihez történetibben s egyszersmind mához szólóbban jelenik meg előttünk. 7 Jaurès: Válogatott beszédek és írások. Bp. 1973. 422. 1. 8 Vágó Márta: József Attila. Bp. 1975. 287. 1.