Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - Szabolcsi Miklós: Vitaösszefoglaló

SZABOLCSI MIKLÓS VITAÖSSZEFOGLALÖ Egy megjegyzést szeretnék fűzni Csaplár Ferenc Munkásmozgalom és művészet (Vita a Népszavában) című előadásához. A Népszava 1925-ös Kassákvitája valóban egyik érdekes eseménye a húszas évek irodalmi életének, szocialista irodalma kibontakozásának, de az a gyanúm (és ez nyilván egyszerűen az idő rövidségéből származik), hogy ezt a vitát a maga komplexitásában még teljesebben lehetett volna bemutatni vagy legalábbis utalni rá. A vitában ugyanis nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy Kassák és a tudatlan elmaradottak vitatkoztak, hogy Kassák és a mindannyiunk által ismert, kedvelt és tehetségtelen Gyagyovszky bácsi, Tuba bácsi vitatkozott, tehát a szociáldemokrata pártnak azok a költői, akik már a maguk idejében is aránylag gyengéknek számítottak. Nem, a vita a fiatal szocialista nemzedék irodalmi termésének értékéről folyt, nem csupán Kassákról, hanem a Vajda—

Erg—Heves-féle antológiának az értékéről. Ne tagadjuk le, ha ma egy kritikus kézbekapna hasonló kötetet, nemsokkal fogalmazna máshogy, mint Szakasits. Arról volt szó, hogy az expresszionizmus másod-harmad vonalbeli, egyébként nagyonnagyon rendes harcos művelői — József Attila barátja, Erg Ágoston, Vajda Sándor és Heves Ferenc — tényleg nagyon gyenge kötetet hoztak ki, és ezt támadta meg nagyon erősen a Népszava. Nem annyira a Kassák művének az értékelése volt a Népszava gondja, hanem az, hogy milyen lesz az új, fiatal szocialista írónemzedék, és ez már nagyon komoly kérdés, és e mögött mélyen az a probléma is rejlik, amit az avantgárdé és a közönségigény ütközése jelent. Kassák megnyilatkozását e téren is lehetne bonyolultabban elemezni. A másik megjegyzésem: utopizmus szerintem nem megbélyegző és nem értékelő jelző, magában a marxizmusban is van utópista jelleg, de minden egyes értelmiségi-művészeti mozgalomban a húszas években rendkívül erős az utópista jelleg. Kassákban is. Van, aki ezt úgy értékeli, hogy a jövőbe menekülnek a jelen elől. Az egész konstruktivizmus, úgy, ahogy van — és ezt a korszakot nem lehet másképp értékelni —, nem más, mint egy geometrikusán, utópisztikusán fölvetített jövő-emberhez való menekülés. Differenciálni kell a művek minősége, programok, eszmerendszerek és egy értelmiségi kiscsoport, az írók, művészek mozgalmai között. Az írók, a művészek együttese, értelmiségi kiscsoportként működik, s ennek megvannak a sajátos belső törvényei. Ezzel kapcsolatban van egy harmadik megjegyzésem a Kassák-kérdéshez. Ha a Kassák-művet nem ideológiailag, hanem művészi minőségében vizsgálom — hogy mi az igazán ma is olvasható és maradandó belőle —, akkor azért meg kell mondani, hogy a Kassák költészetének, életművének egy jelentős része és nem utolsósorban az 1930 után írt versek, főleg a 30—40-es évek termése nem éri el nem hogy József Attilát, hanem nem éri el a kor magyar polgári költészetének színvonalát, izgalmát, érdekességét sem. 56 Teljesen igaza van Bokor Lászlónak, a fiatal József Attila minden káromkodá-