Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - Botka Ferenc: A marxizmus alkotó alkalmazásának útján (Mácza Jánosról)
Arról, hogy az alkotásokból desifrírozott osztályérdekek — vagy más kifejezéssel: a pszichikai és ideológiai elemek —, milyen művészi eszközökkel, hogyan és milyen szinten valósulnak meg, arról nagyon kevés szó esett. Hiszen Plehanov irányadó tanulmányai is legfeljebb azt mondták ki, hogy alkotás közben az író ne „a logika nyelvén", hanem a „képek nyelvén" fejezze ki mondanivalóját. 15 5. A tudomány történetében nemegyszer fordult elő, hogy egy-egy felfedezés megfogalmazása, egy-egy új szempont alkalmazása a hagyomány „fertőzetétől" mentes outsider nevéhez fűződött, a félig „dilettánséhoz", aki józan eszére hallgatva vágott új logikai csapásokat. A mai Európa művészeté-nek példája bizonyos mértékig emlékeztet erre az esetre. Azonban távolról sem Mácza „dilettantizmusa" vagy éppen tárgyi ismereteinek hiánya, hanem a szerző outsidersége miatt. A modern művészetekkel és a marxizmussal való találkozása annyira más közegben ment végbe, hogy önálló szempontjainak megvalósítását nem tudták visszatartani és befolyásolni a plehanovi iskola lassan megmerevedő kánonjai. Már témaválasztása is újításként hatott. A nyugat-európai avantgárdé mozgalmakról, igaz, elég sok szó esett a forradalom előtti marxista sajtóban. (Különösen A. V. Lunacsarszkij foglalkozott rendszeresen a francia és német képzőművészet, illetve színház kezdeményezéseivel. 16 ) A forradalom győzelme után azonban megritkultak ezek a jelzések. így érthető, hogy Mácza könyve, amely ráadásul a nyugati avantgárdé mozgalom egészének a bemutatására, sőt értelmezésére vállalkozott, élénk érdeklődést és várakozást keltett. Tegyük hozzá: olyan körülmények között, amikor bizonyos körökben erős ellenérzések vették körül az új művészetet, s nemegyszer hangzott el a kézlegyintő — s állítólag Plehanovtól származó —, szójátékba sűrített „jellemzés": „Kubizm — csepuha v kube." (Magyarul a szójáték elveszik. Talán, ha a kubizmust köbművészetnek fordítjuk, mégis érzékelhető: „köbművészet — zöldség a köbön".) Mácza monográfiájának hatása azonban nem csupán témaválasztásával magyarázható. S nem is „impozánsan széles" anyaggazdagságával. A mai Európa művészete sikerének kulcsát mi abban látjuk, hogy a korabeli szovjet esztétikai gondolat főbb téziseinek ismeretében a szerző alkotó módon alkalmazta és továbbfejlesztette azokat, s e módszer birtokában egységes magyarázatot és értelmezést tudott találni az avantgárdé iskoláinak, irányzatainak, kívülről színesen és áttekinthetetlenül kavargó jelenségáradatára. 6. A modern művészeti mozgalmak létrejöttét Mácza a hajdan egységes polgári osztály felbomlására, a klasszikus polgári életforma eltűnésére, az egykori polgári eszmények devalválódására és anakronizálódására vezeti vissza. Szorosan vett közgazdasági elemzések és Lenin imperializmus-fogalmának használata nélkül, a jelenségek köznapi értelmezésén keresztül jut el annak a megállapításáig, hogy a századfordulóra visszavonhatatlan átrétegeződés ment végbe a polgári osztályon belül. Az egyre előnytelenebb gazdasági helyzetbe kerülő kispolgárság életformája, eszményei mind élesebben válnak el a hatalma teljére jutó nagypolgári réteg életétől, érdekeitől. Az első avantgárdé-kezdeményezések — Mácza felfogása szerint — végső soron a kispolgárság „rekompenzációs" törekvéseire vezethetők vissza. Mint15 L. 13. sz. jegyzet. 16 L. A. V. Lunacsarszkij: Válogatott esztétikai munkák. Szerk.: S. Nyírő József. Bp. 1968.
