Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - Botka Ferenc: A marxizmus alkotó alkalmazásának útján (Mácza Jánosról)
ennek vagy annak az osztálynak (esetleg több osztálynak a közös) törekvései a különböző iskolákat, irányzatokat, azok sajátos vonásait''. 10 A ma embere számára mindez nem új és nem is „eredeti". Annak idején azonban a marxista esztétika legkorszerűbb megközelítési módját jelentette, aminek jelentőségét csak növelte, hogy szerzője azt egy teljesen új, s akkor szinte még intakt művészi jelenségkörre alkalmazta. 4. Ez a tény figyelmeztet: a monográfia értékelésekor döntő módon történelmi szempontokhoz kell tartani magunkat. Nem lenne helyes a marxista esztétika mai eredményeihez viszonyítva ítélkeznünk, 11 bár a munka számos vonatkozásban a mai kutatás számára is példamutató következtetésekhez jutott. Értékelésünk koordinátáit elsősorban az esztétikai gondolat korabeli szovjet eredményeihez, állapotához kell igazítanunk, hiszen a szerző munkája ebben a közegben született, s hatását is benne fejtette ki. Itt és elöljáróban kell jelezni azonban, hogy a húszas évek elején-közepén szinte még teljesen ismeretlenek voltak Marx és Engels művészetelméleti, esztétikai gondolatai, de még Leninnek az irodalommal kapcsolatos megnyilatkozásait sem gyűjtötték egybe. 12 Az elméleti és esztétikai irodalomban G. V. Plehanov nézeteit idézték legszélesebb körökben, az ő nevét tűzte zászlajára a marxista esztétikát magának vindikáló, de ugyanakkor szinte egyedül képviselő úgynevezett „szociológiai iskola*'. Plehanov nyomán a szociológiai iskola az elemzett mű társadalmi genezisének a kimutatását tartotta fő feladatának, annak a felderítését, hogy az alkotásban kifejezésre jutó ideológia melyik osztály érdekeit képviseli. Az iskola gyakorlata szerint a marxista kritika két aktusra bomlott. Az elsőt abban látták, hogy „az adott műalkotás eszméjét a művészet nyelvéről lefordítsák a szociológia nyelvére, hogy megtalálják azt, amit az adott irodalmi jelenség szociológiai ekvivalensének nevezhetünk". 13 A másik aktus, e felfogás szerint, „a műalkotás művészi erényeinek elemzése" volt, de ezt az egykori gyakorlat rendszerint elhanyagolta, vagy ha vállalkozott is rá, nem tudta az első aktussal való szoros kölcsönhatásban kimunkálni. 14 A korabeli szovjet esztétika a művészt osztálya szószólójának tekintette, aki az osztály pszichikumának és ideológiájának a közvetítésével szolgálja annak érdekeit. (E nézetek elsősorban V. P. Friese munkásságában jutottak kifejezésre, ő alkotta meg magát az úgynevezett pszicho-ideológiai terminust is.) Ami a művészet társadalmi funkcióját illeti, azt a korabeli irodalom — A. Bogdanov és N. Buharin nézetei nyomán — kétféleképpen értelmezte: vagy az osztálypszichikum — az osztály elé tűzött végcél irányában történő — megszervezését tartotta feladatának, vagy pedig azt, hogy egyensúlyt teremtsen az adott osztály pszichikuma és ideológiája között. 10 HcKyCCTBO COBpeiVieHHOH Eßponbl. MoCKBa. 1926. 9. i. H Mácza munkásságának kellő ismerete nélkül mondott például igaztalan megállapításokat A szovjet esztétikai gondolat fejlődése a forradalom első évtizedében című tanulmányáról Miklós Pál. aki majdhogy nem a konzervativizmus vezéralakjaként mutatja be Máczát. L. Helikon 1968. 549—551. 1. 12 A húszas évek szovjet esztétikai tudatának összefoglalóját L. Mácza János: Esztétika és forradalom. Bp. 1970. 201—309. 1. 13 G. V. Plehanov: Irodalom és esztétika. Bp. 1962. 15. 1. 14 L. uo.
