Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - Botka Ferenc: A marxizmus alkotó alkalmazásának útján (Mácza Jánosról)

A népbiztossági munkája során megismert német, francia és angol művek elméleti vonatkozásait az Irodalom és munkásosztály Nyugaton című könyvében (1927) összegezte. E három műben Mácza eszmei fejlődésrajzának, marxista felkészülésének legfontosabb dokumentumait látjuk. A mai Európa művészete bemutatását és részletes elemzését nemcsak azért emeltük ki, mert a szerző korábbi nézeteinek újrafogalmazását tartalmazza, hanem azért is, mert belőle indulnak ki a szerző szellemi életrajzának további szálai. (A mű megjelenése után ugyanis Mácza tevékenysége hosszú évekre a képzőművészet területére tevődik át.) E választást az életrajzi momentumokon túlmenően azonban az is indokolja, hogy a három monográfia közüi elsősorban ebben a munkában sűrűsödnek össze a legtipikusabban a kor marxista művészetelméletének, esztétikájának problémái, gondjai. — Ezek jelzése, megoldásaik tanulsága nem érdektelen mai esztétikai közgondolkodásunk számára sem. 3. A kötet elé írt bevezetőjében méltán írta V. M. Friese, a korabeli szovjet művészeti szakirodalom egyik vezető egyénisége, hogy feladatát a szerző „impozáns szélességben" fogta fel. Mácza ugyanis nemcsak az irodalmi és képzőművészeti jelenségeket vonta be vizsgálódásaiba; részletes kitekintést nyújtott a modern színművészet és zene kérdéseire is, sőt zárófejezetében a bemutatott témán túlmenően felvetette a modern művészeti vívmányok továbbélésének, felhasználásának a kérdéseit is. A kötet azonban — érthető módon — a legrészletesebben a téma irodalmi és képzőművészeti vonatkozásaival foglalkozott, hiszen az új művészeti törekvések elsősorban ebben a közegben bontakoztak ki. Az első fejezet a világháború előtt született iskolákat tárgyalja: az olasz futurizmust, az expresszionizmust és a kubizmust. kitérve néhány általánosabb, módszerbeli és ideológiai kérdésre is, mint például a szimultanizmus, a neoprimitivizmus, a modern misztika stb., stb. A második fejezet a háború alatti és utáni irányzatok szemléjét adja, külön alfejezetté alakítva a „háború és forradalom" s a „forradalom és ellenforradalom" jelenségkörét. Az előbbiben mutatja be a szerző a német és magyar aktivizmust, a francia haladó mozgalmakat, többek közt a Clarté-csoportot, a jugoszláv zenitizmust és az új cseh irodalmat. Az utóbbiban viszont a dadaizmus, a purizmus és a konstruktivizmus kapott helyet, kiegészítve a weimari Bauhaus és a baloldali művészek „internacionáléjának" tevékenységével. (Az új színházi kísérletek között döntő módon az expresszionista színházról esik szó; a zenei fejezet ugyancsak az expresszionista kezdeményezéseket, majd az úgynevezett bruitizmust és a jazzmuzsikát tárgyalja.) A kötet előszava aláhúzza, s ennek nyomán mi is szeretnénk hangsúlyozni: A mai Európa művészete fenti tartalmi ismertetéséből kitetsző gazdagság ellenére •—• nem szintetizáló monográfiaként készült. A felsorakoztatott művészi jelenségeket egyetlen szempont: a bennük tükröződő eszmei tartalmak és azok társadalmi genezise vonatkozásában világítja meg marxista szándékkal. Mácza szavait idézve, könyve elé azt a feladatot tűzte, hogy egyrészt bemutassa: „hogyan tükröződtek Nyugat új művészetében és irodalmában a kapitalista társadalom: a kispolgárság, a nagytőke és a proletariátus érdekeinek ellentmondásai", vagy másfelől megközelítve a kérdést: „hogyan hozták létre