Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - Csaplár Ferenc: Munkásmozgalom és művészet (Vita a Népszavában)

és fölrázó hatású, ha vállalkozik a munkásosztály életének ábrázolására, ha a munkásosztály teremtő hivatását is a hétköznapok világában mutatja fel. A szociáldemokrata költők kórusával szemben egyedül Gró Lajos hozzászólása jelentette a tárgyilagos hangot.

5 Gró azt a munkásmozgalom iránt elkötelezett fiatal értelmiségi csoportot képviselte, mely elegendő műveltség és látókör birtokában felismerte az irodalmi és művészeti forradalmakban a szocialista irodalom és művészet számára hasznosítható értékeket, ahhoz azonban nem érezte elég erősnek magát, hogy nyíltan vitába szálljon a párton és mozgalmon belüli konzervativizmussal. Gró kiállt az író Kassák mellett, az elméleti kérdésekben azonban nem foglalt állást. Ady példája ösztönözte Kassákot arra, hogy a művészeti arisztokratizmus vádjára először versben reagáljon. 65-ös jelzésű költeménye a vitában ugyanazt a szerepet játszotta, mint annak idején a Küldöm a frigy-ládát: Kassáknak a munkásosztály iránti elkötelezettségéről, a megértés és befogadás iránti vágyáról szólt. Az Én a tiétek vagyok gondolata mellett azonban Kassáknak a 20-as évek közepén vallott konstruktivista művészi programját is kifejezi. Költeményével Kassák a vitában hallgatókhoz, a proletariátus tömegeihez szólt. Válaszcikkét a vádaskodóknak címezte.

6 Az Ady-vitára és Csizmadia Sándor osztályárulással végződő pályafutására emlékeztetve ritka éleslátással figyelmeztette őket a mozgalmon belüli konzervativizmus elkerülhetetlen következményeire. ,,A szocialista munkásmozgalom — írta — az örökös továbbfejlődés gondolatát és akaratát képviseli, s ebben a mozgalomban éppen mindent átfogni akaró tendenciájánál fogva konzervatívnak lenni annyit jelent, mint a sorból kilépni. Aki pedig a szocialista mozgalom sorából kilép, az ma vagy holnap törvényszerűen ennek a mozgalomnak nyílt vagy álcázott ellenségévé alakul át. Ez nemcsak a szocialista politikusokra, hanem a szocialista költőkre is így igazság. Azok a hozzászólók, akik doronggal és személyi rágalmakkal estek nekem, mert egy kérdésről tárgyilagosan mertem beszélni, gondoljanak csak vissza arra a néhány év előtti hajszára, amit ők Ady Endre ellen indítottak meg a Népszavá-ban. Gondolják meg, hogy ennek az elvakultságba csökönyösödött harcnak Csizmadia Sándor, az egykor európai méretekben is jelentős, és Magyarországon az első proletárköltő volt a vezetője. És ki mit tud ma Adyról és hogyan emlékezhetik meg a munkásság Csizmadiáról. Az a szörnyű konzervativizmus, ami Csizmadiát támadásra késztette Ady ellen, később mint a már osztályával és önmagával meghasonlott reakcióst harcba vitte a munkásság ellen is. Csizmadia szomorú emberi tragédiája mindennapi eset a művészetnek mint produktív munkálkodásnak a területén, s még hétköznapibbá és érthetőbbé válik az, ha a költő történetesen a munkásság eszme- és érzésvilágában él. A munkásság élete elsősorban aktivitásában különbözik el a polgárság opportunista életétől, és így az ő részére csak addig jelent értéket a költő, amíg friss, teremtő erőtől duzzad, amíg az írásaiban a mozgalom cselekvő ereje előtt jár. Csizmadia vízióit és vágyakozásait a munkásmozgalom beérte, sőt túljutott rajta a cselekvés lehetőségeiben és méreteiben. Csizmadia tragédiája ott vált nyilvánvalóvá, amikor ő a múlt jogán, dacára a rohamos továbbfejlődésnek, az első sorban akart magának mindenáron és végérvényesen helyet biztosítani. Elfeledkezett arról, hogy a munkásmozgalom mint előretörő harcos 5 Gró Lajos: Disputa. Népszava, 1925. szeptember 12. 2. 1. 6 Kassák Lajos: Munkásmozgalom és művészet. Zárószó. Népszava, 1925. október 11. 4—6. 1,