Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - Csaplár Ferenc: Munkásmozgalom és művészet (Vita a Népszavában)
élet kellő tisztelettel adózhat a tegnap nagyjainak, de szentimentalizmusból vagy merő tekintélytiszteletből semmit sem adhat föl mai lehetőségeiből. Ha nem akarja elárulni önmagát, minden mozdulatával előre, egy általa megteremtendő új világ felé kell haladnia és útközben el kell szórnia, ami a múlt formájában teherré vált rajta, és föl kell szednie, a maga részére hasznosítania kell mindazt, amit a természet vagy az emberi erő mint újat, értéktöbbletet produkált." Kassák nem sejtette, hogy amit a konzervativizmus szükségszerű következményeiről intelemként elmondott, az vitapartnerei esetében máris beigazolódott. Pintér Jenő folyóirata, az Irodalomtörténet leplezetlen örömmel idézte Gyagyovszky és Bíró Dezső Kassák elleni vádjait, s felhasználta az alkalmat arra, hogy akárcsak a fehérterror első napjaiban, most is megbélyegezze „a futuristakommunista lírát". 7 Gyagyovszky és társai szándékukon kívül egy táborban találhatták magukat a reakció, a jobboldal irodalmával. A Népszava szerkesztői Kassák válaszcikkét a vita zárószavaként közölték, s ezzel hallgatólagosan Kassáknak adtak igazat. A nyílt állásfoglalásra azonban nem vállalkoztak. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a legújabb irodalom próbálja meg a lap hasábjain önmagával igazolni magát. Gyagyovszky már a vita elején joggal kérdezte meg: Melyik a lap igazi álláspontja, az-e, amikor helyt ad — úgymond — a szocialisták megtámadására, vagy amikor azok írásait leközli. Németh Andor a vitát kommentálva azt írta, hogy a Népszava igen kínos helyzetbe keverte bele magát. A lap szempontjából egyenesen taktikai hibának minősítette Kassák vitacikkének a leközlését. 8 A Népszavá-nak a határozott véleménynyilvánítástól való visszariadása azt jelezte, hogy a konzervatív álláspont a pártvezetésben még az Ady-vita után több mint másfél évtizeddel is jelentékeny erőt képviselt. A beleszólni nem akarás és a helytelen vitavezetés nemcsak a pártközvélemény megosztottságáról árulkodott, hanem — akár az Ady-vita idején — a szociáldemokrata mozgalomnak a kor problémáival szembeni tanácstalanságáról, az állásfoglalásra, a helyes válasz kiküzdésére való felkészületlenségéről is. A párt műveltebb, dinamikusabb elemei magukévá tették Kassáknak a szűklátókörűséggel, szektás bezárkózással szembeni álláspontját. Követelték, hogy a mozgalom — mint Szakasits megfogalmazta — nézzen szembe a fejlődés, a változás révén előállott új problémákkal, tisztázza elméletben és gyakorlatban a velük kapcsolatos magatartását. A fenti nagyon vázlatos összefoglalóból is kitűnik: a Kassák által kiprovokált vita felvonultatta és egymással konfrontációba állította a 20-as évek közepének szocialista magyar irodalmán belül a konzervativizmus és a modernség híveit. Kassák válaszcikke nyomán újra lelepleződött és elméletileg nyilvánvalóvá vált a konzervatív álláspont tarthatatlansága. A vita bizonyos szempontból mégis félresikerült volt. Mégpedig azért, mert az avantgárdé törekvéseket a hazai lehetőségekkel és tennivalókkal tárgyilagosan szembesítő vélemény hiányzott az összecsapásból. Erre a szembesítésre majd annak a vitának a folyamán került sor, mely 1927-ben a Dokumentum- és a Pandora-csoport között robbant ki a szürrealizmusról. Ebben a vitában egyedül Déry tartott ki mindvégig a szürrealizmus pozíciói mellett. Illyés, Nádass és Zelk ugyanis Kassák 7 Líránk fejlődése. Irodalomtörténet, 1925. 3. sz. 236—237. 1.; —á: Szocialista álláspont a futuristákkal szemben. Irodalomtörténet, 1926. 1. sz. 154. 1. 8 Németh Andor: A Népszava dilemmája. A Reggel, 1925. augusztus 29. 6—7. 1.
