Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
SZEMPONTOK AZ ANTIFASISZTA IRODALOM KUTATÁSÁBAN - Németh G. Béla: Periodizációs kérdések az antifasiszta irodalomban
rosszul, de valami jól sem. Különösen atekintetben nem, hogy egy-egy íróról, egy-egy jelenségről, egy-egy mozgalomról minden értelmű dokumentumot összegyűjtsünk és szembesítsünk, akár elmarasztalók, akár érdemszerzők legyenek is azok. Hadd hivatkozzam arra, hogy a német liberális, baloldali, radikális, legfőképpen pedig a szocialista értelmiség, illetőleg irodalomkutatás a mienkénél ebből a szempontból mintha bátrabb is, s tárgyiasabb is volna. Megint mindössze két, bár nem jelentéktelen példára engedjenek meg hivatkozni. Egy vaskos kötetbe gyűjtötték össze mind ama terhelő adalékokat, amelyek Heideggert illették. Saját, kezdeti pronáci nyilatkozatait éppúgy, mint a náci lapokban róla szóló magasztalásokat. De ugyané kötetben helyet foglalnak azok a támadások is, amelyek 1938—39-től egyre erősödnek ellene, hogy végül Himmlerék oldaláról egyetemi eltávolítását is követeljék. A másik a nálunk is jól ismert sorozat: Irodalom a Harmadik Birodalomban, Képzőművészet a Harmadik Birodalomban. Újságírás a Harmadik Birodalomban (stb.). Mi ugyan nem rendelkezünk olyan anyagi lehetőségekkel, mint a német könyvkiadás, mégis az ilyen föltáró s áltaktikai szempontokat nem ismerő kötetek, úgy tetszik, hozzásegíthetnének mind a két, bár lappangva, de nagyon is hevenyen élő tarthatatlan véglet felszámolásához. Ahhoz is, mintha itt csak egy szűzi, makulátlan irodalmiság s szellemiség létezett volna, Európa utolsó tiszta mezőnye; de ahhoz is, mintha ez az ország — mint mondani szeretik: — ,,az utolsó csatlós", egészében afféle fasiszta gyülekezet lett volna. Nem a vádaskodás s nem a szerecsenmosdatás célját kell az ily köteteknek a valódi történész kezében szolgálnia, hanem a történeti folyamatok megértését. Történelmet sem úgy nem lehet írni, hogy csak a számunkra „értékes" elemeit tárjuk föl, sem úgy, hogy csak a múltakat sötétbe vonó színeket vigyük a képre. A harmadik eljárásmód, amelyet jó lenne az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben érvényesíteni: irodalmunk viselkedésének, eszmekincsének szembesítése, összehasonlítása más nemzetek irodalmának e korbeli viselkedésével, szellemiségével. Nemcsak s nem is elsősorban a nemzeti öntudat vagy éppen a nemzeti presztízs tekintetében volna ez fontos. Már Salamon Ferenc intette a magyar tudományt, pedig még csak különösebben haladónak sem volt mondható, hogy a nemzeti presztízs védelme a legrosszabb tanácsadók egyike a történetírásban. Azért lenne jó e konfrontációk minél előbbi s minél alaposabb keresztülvitele, mert általuk, mert kettős tükrükben ama társadalmi, gondolkodásbeli, érzelmi alapok, ha tetszik, infrastruktúrák, amelyekből a kor művei, eszméi, mozgalmai kinőnek, és amelyekben elnyerik értelmüket, sokkal többoldalúan, sokkal nagyobb tárgyilagossággal értékelhetően mutatkoznának meg. Eleve elejét vehetnénk például az olyan történetietlen eljárásnak, amely azon kívánja lemérni egy-egy hazai író vagy irányzat fasizmussal szemben elfoglalt álláspontjának tartalmi értékét, méltányoltak-e, recipiáltak-e azok egy-egy külföldi írói életművet vagy sem. Közismert például, hogy Németh László bizonyos tartózkodással viselkedett Thomas Mann életművével szemben. De tartózkodással viselkedett Pap Károly is s viharzó ellenérzéssel Füst Milán. Hozzuk tehát őket ezen az alapon egy eszmei, egy magatartásbeli bázisra? S közismert az is — legutoljára éppen a jubiláris lübecki ünnepségek angol küldöttségének vezetője panaszolta —, hogy az angol közönség mindmáig bizonyos idegenséggel áll Thomas Mann-nal szemben. Tegyük kérdésessé ezen az alapon az angol közönség és irodalom ellenszenvét a fasizmus iránt? Nyilván az említett küldöttség vezetője járt el helyesen, midőn történeti, irodalomtörténeti, irodalomszociológiai, ízlésfejlődési (stb.) okokkal magyarázta e jelenséget. Például azzal, hogy
