Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
ADALÉKOK A HARMINCAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ - Gál István: A két világháború közötti egyetemi kommunista mozgalmak irodalomtörténeti kapcsolatai
megértő, baráti könyvtáros révén helybeli olvasásra hozzáférhetővé váltak. Ugyanakkor az avantgárdé forradalmár jellege radikális ideológia és a jó irodalom összefüggését demonstrálta. De személyi gyerek- és diákkori élmények még az 1930 körüli és később megbánt ultrabalos nézetek ellenére is, minden támadás és pocskondiázás ellenére a magyar szellem legnagyobbjai között tartották számon Babitsot, Móriczot, még Kosztolányit és másokat is. A 4—5 főnyi csoportok Marx Kapitál-jával kezdték tanulmányaikat, legföljebb még Lenin Állam és forradalom-ját ismerték, azonkívül 1918—19 örökségéből sok, már akkor is meghaladott brosúrát és főképp a weimari Németországban szabadon kinyomott szovjet irodalmat és publicisztikát. Mindez a magyar és a szomszéd államok személyes tapasztalatból eredő társadalmi valóságismeretével párosult. Nem véletlen, hogy ezekből a csoportokból az akkori társadalmi egyesületek radikalizálódási folyamatai indultak meg. József Attila és Kodolányi János voltak ösztönzői a Bartha Miklós Társaságot 1930 őszén szétrobbantó radikális csoportnak. A Kassáktól egyre inkább elforduló és a Munka-kört otthagyó irodalmárok radikálisabb mozgalmakhoz csatlakoztak. Volt pesti résztvevője a Sarló híres 1931-i kongresszusának, személyi kapcsolat és barátság létesült hamarosan a Szegedi Fiatalokkal, élükön Radnótival, és személyi együttlét alakult ki erdélyi, kolozsvári utazások alkalmával a Korunk szerkesztőjével és munkatársaival, annyira, hogy Gaál Gábor 1937-ben az egyik szerkesztői hajlamú résztvevőre akarta bízni a Korunk magyarországi szerkesztését. Legjelentősebb azonban, aminek írásban is legtöbb nyoma maradt, az Illyés Gyulához és Németh Lászlóhoz fűződő kapcsolat. Illyés a Nyugat-ban megjelent első írásával, Duhamel szovjet útinaplójának ismertetésével rendszeresítette a szovjet tárgyú és a magyar emigráns szerzőjű könyvek ismertetését, sőt a Rajkcsoport 1933. februári rendőrségi kihallgatásakor való előállításáról egyik nagy versét is írta. Németh Lászlónak pedig egy olyan albérlője volt, akit a politikai rendőrség éppen tőle vitt be kihallgatásra, amint ezt Vas István önéletrajzában meg is írta. Németh László maga a Tanú hasábjain többször foglalkozott az általa megismert, üldözőbe vett egyetemi hallgatók radikális elemeivel. (így egyik nagy, kötetben eddig újra ki nem adott tanulmánya, az Adalékok egy „újnemes"-szekta történetéhez.) Ez a rövid felszólalás csak jelzése akar lenni a két háború közötti haladó mozgalmak egy szerény vonulatára való kutatás szükségességének. Bár a 30-as évek radikális egyetemistái 1945 után a pártapparátus, sőt több kormány vezető személyiségei, valamint a diplomáciai testület, tudományos szervezetek és intézmények magas posztjaira kerültek — 1933 után a szervezkedéstől többnyire visszavonultak és a szellemi élet különböző területein, többnyire madárnyelven fejezték ki a progresszióhoz való hűségüket. Jelentőségük, hogy puszta létükkel a két háború között közvetítői és hírvivői voltak a két magyar forradalom és a mögöttük álló világerők, a megújhodó emberiség nemesebb eszmevilágának.
