Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

RADNÓTI-PROBLÉMÁK - Baróti Dezső: Két Radnóti-vers

Miklóst is, épp két csendőr kísérte be a legközelebbi őrsre, a letartóztatástól (nem egészen indokolatlanul, izgatással vádoltak bennünket) csak Szalay Józsefnek, Juhász Gyula és Móra Ferenc barátjának, sőt a Szegedi Fiatalok néhány kéziratát értékes gyűjteményébe már ekkor beiktató bibliofil rendőrfőkapitánynak közbelépésére tekintettek el. A Táj, változással utolsó két sora ebből az incidensből született meg s vált az ötstrófás vers magjává. Maga a tájkép, még ha nincsenek is hivalkodó helyi színek benne, nem kis mértékben épp a Szeged környékén látott fiatal erdők, enyhe dombok és békás tavak emlékéből állt össze. Ezeket a közös vizuális emlékeket vési majd fába a vers illusztrátorának, Buday Györgynek a couleur locale-t erőteljesebben hangsúlyozó fametszete, amelyről azért is illik egy szót szólnunk, mert nemcsak a vers születése mögött meghúzódó tájélményt adta vissza. Fametszetének triptichonszerű kompozíciójával s a fehér-fekete felületek és vonalak mozgalmas többféleségével a táj változásai mellett az egyetlen síkon nehezen érzékelhető negyedik dimenziót, a stófáról strófára változó rebbenésnyi időt is szemléletesen érzékelteti. (Ez a metszet Radnóti Újhold című kötetében jelent meg.) Maga a vers különösen a két első strófában árulja el az elevenen átélt természetélmények nyomait. Nemcsak a táj elemeivel. Arra is érdemes utalnunk, hogy a zápor és az azt követő kiderülés nem először és nem utoljára a Táj, változással megírásakor inspirálta e versre Radnótit. Ilyen volt már az Üjmódi pásztorok éneké-nek Vihar után című verse, a Lábadozó széZ-ből pedig akár négy idetartozó darabot idézhetnénk (Áprilisi eső után, Zápor, Táj, Estefelé), az előttünk levő verset követően pedig nemsokára még két másikban kerül elő. Mind a kettő az Újhold című kötetében, tehát ugyanott, ahol a Táj, változással megjelent (Hőség, Zápor után). A természet világát váratlanul megzavaró záporok által ébresztett félelmek a folklór bizonysága szerint a legősibb emberi élmények közé tartoznak, s különösen a gyermekeket és a primitív lelkeket gyötrik meg. Aligha véletlen, hogy a köznyelv képes kifejezéseiben a zápor rendszerint valamilyen rosszhoz kapcsolódik. (Záporozva követik egymást az ütések; kőzápor, golyózápor, könynyek zápora stb.) Valószínű, hogy Radnótinál szintén gyermekkori ijedelmeket őriz, s ezt a feltevést az is alátámasztani látszik, hogy egy záporszerű eső nyomasztó emlékét épp a gyermekévek szorongásaira visszaemlékező az Ikrek havá-han is felidézi: „Kézenfogva megyünk ki ketten az esőbe, anya kijön velem az útra, kendővel a vállán . . . szél támad, arcomba és szájamba csapja az esőt, rágott almával és könnyel van tele az orrom is, a szívemet dagadni érzem . . . Kis mozdulatokkal megyek a kihalt és fényes, fekete úton, összehúzom magam és félek. Az eső zúgása hallatszik, a fák is zúgnak és nyikorognak . .." A férfi Radnótinál az ellenséges természet megnyilvánulása gyanánt kerekedő zápor festését azonban már gyakran a „kiderülés" felett érzett boldogság mosolygós képei követik. Ha tudjuk azt, hogy a pszichológiai kiindulású jelentéstan a zápor képének felbukkanásában rendszerint az egész objektív világból s így a természet mellett a társadalom felől is érkező fenyegetettség metaforikus megfogalmazását, az elmúlása felett való ujjongásban pedig a világ felől rátörő veszélyek legyőzésére képes belső erőnek, a léleknek azt a férfias erejét ismeri fel, amit Gaston Bachelard a „dinamikus képzelet" megnyilatkozásának nevezett el, akkor az ilyen versekben máris a Lábadozó szél fiatalos magabiztosságtól duzzadó Radnótiját fedezhetjük fel. Azt a Radnótit, akire ugyan záporszerűen hullnak az ellenséges társadalom felől érkező ütések, közöttük második