Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

RADNÓTI-PROBLÉMÁK - Tolnai Gábor: A Radnóti-kutatás kérdései

megemlítem, oka ennek az: időnként — ha nem is írásban, hanem a szóbeliségnek nem kis hatású formájában — még napjainkban is felmerül, s más tényezőkkel vegyülve, a költő életműve jelentőségének csökkentését idézi elő. Nem más ez, mint Radnóti — mindössze másfél évtizedes — alkotó pályája, műve egységének kérdése, annak szerves, kötetről kötetre, gyakran versről versre — a fejlődés törvényszerű buktatóival együtt járó — fokozatos, majd gyorsuló fejlődésének felismerése. Pontosan fogalmazva: a költő posztumusz kötete, a Tajtékos ég, abból is főként a Magyarországról való elhurcolása után keletkezett tíz versremeklése, a tömegsírból előkerült Bori notesz döbbenetet kiváltó élménye, még azokból is megbecsülést, kiemelkedő költőnek kijáró tiszteletet váltott ki, akik az élő Radnóti meredeken felfelé ívelő alkotásait nem becsülték, vagy igazában nem ismerték. Pontosításuk csak azáltal válik teljessé, ha szólunk arról: az utolsó versek iránti tisztelet és megbecsülés mellett, ez a nézet a korábbi verseket továbbra is lekezelte, a fejlődés útjában szinte kizárólag a buktatókat fedezve fel. De ismétlem, mindez ma már a múlté, a középiskolai fiatalság — korábban említett ilyen természetű megfigyeléseim tanúsítják — nemcsak az egész fejlődési utat érti, értékeli, hanem Radnóti első kötetét, a nagyon is kezdeti szintű Pogány köszöntő-t is kedveli, amelyben mégis, a későbbi jó barát — az időben azonban még személyes ismeretségben sem voltak —, Bálint György már felfedezte az ígéretes, jövendő nagy költőt. Említettem, hogyha az emlegetett nézet már a múlté is, de még napjainkban is felmerül, más tényezőkkel vegyülve. Bocsássuk előre, ezek a ..más tényezők" nem kis mértékben behelyettesítik a letűnt régit, s Radnótinak a klasszikusok értékrendjébe sorolásának mércéjét — akarva nem akarva, a maguk amarxista szemléletével — csökkentik. E korábbi helyére lépő, diminuáló fogalmazás sem jelentkezett eddig írásban, de nyilván ismeretterjesztő előadásokon elhangzott, s az előadásokat hallgató pedagógusok közvetítő csatornáján tovább terjedt, mivel — az imént is emlegetett megfigyeléseim kapcsán — néhány epatírozó módon gondolkozó fiatalember ajkán találkoztam vele. E nézet szerint — negatív értelemben használva a kifejezést — Radnóti „szituáció teremtette" költő, akinek alkotása éppen ezért nem lehet az „egykorú magyarság" teljes kifejezője, sem pedig „egyetemes" jelentőségű. — Mit tehet az efféle nézetekkel szemben az irodalomtörténész? — Nyilván marxista módon, pozitívan és mélyen elemeznie kell — de hisz mondhatja bárki, hogy eddig is ezt tette —, az egykorú „szituációt" és talán nem lenne felesleges e célból is vizsgálat tárgyává tenni a magyar költő külföldi visszhangját; hiszen határainkon kívül éppen abban fedezték fel jelentőségét — néhányan felfigyeltek arra is —. hogy magas művészi szinten juttatta kifejezésre hazájának akkori fő kérdését, a szociális problémát, és kivétel nélkül hangsúlyozták — egykorú külföldi költőkkel is összemérve —, hogy mindenkinél hatékonyabban, művészi hitelességgel ábrázolta Magyarországnak, valamint az akkori világ jelentős részének fő veszedelmét, a fasizmust. Külföldi kiemelkedő költőkre és irodalmárokra történő hivatkozásunkkal korántsem lehet szándékomban, a valóságot megmásítva — főként a szociális problémák tekintetében — fölébe emelni Radnóti líráját legnagyobb magyar kortársainak, az előtte járók közül, elsősorban József Attilának, Illyés Gyulának és még többeknek. De a másik kérdés kapcsán higgyünk elsősorban magunknak, hisz a két világháború közti költészetben helyét elsőnek kiielölő, a több mint két évtizeddel ezelőtt megjelent tanulmány, a Koczkás Sándoré már így fogalmazott: „József Attila halála után Radnóti Miklós magára tudta vállalni