Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

RADNÓTI-PROBLÉMÁK - Tolnai Gábor: A Radnóti-kutatás kérdései

— se feladatnak egyre inkább megfelelt —, hogy egy egész nemzet nevében szóljon, tiltakozzon, küzdjön, jövőt idézzen . .. így nő meg költői ereje és így emelkedik legnagyobb költő-kortársai — az életpályát harcos és mély önvallomással betetőző Babits Mihály és a fasizmus rémével szintén csatázó Illyés Gyula — mellé. .. ma már nem tudunk e háborús évekre úgy gondolni, hogy Radnóti is eszünkbe ne jusson: — versei... az irodalomban ekkor a legtisztábban mondták ki a nemzet igazi szavát, érzéseit, vágyait... nemzeti költővé tudott növekedni egy nemzetpusztító kor sötét pokla mélyén." És higgyünk a külföldieknek is, és figyeljünk az ő szavaikra is, akik egyöntetűen, nemzetközi vonatkozásban az antifasizmus egyik legnagyobb költőjét tisztelik benne, így nyilatkozik róla az ottani kritikusok mellett, az orosz Martinov, az ukrán Pervomajszkij, kiemelkedő szerb-horvát, román, szlovák, cseh költők és műelemzők, a bolgár poéta és műfordító, Valéry Petrov, a nyugatnémet Gruppe 1947 vezéralakja, Hans Magnus Enzensberger, az NDK-beli Franz Fühmann és Stephan Hermlin, Itáliában Salvatore Quasimodo, az ottani kritikusok sorában Vigorelli és Milano, a spanyol költő, José Luis Cano, a portugál költőnő, Natália Correia, a francia Follain és Frénaud, a kubai Fayad Jamis és Antonio Cicneros. ök — újra mondom — éppen a nemzetközi veszedelmet jelentő „szituáció"-nak, a fasizmusnak magasrendű kifejezésében ismerik fel Radnótinak a nemzeti határokon is túlterjedő, egyetemes jelentőségét. Igen, érdemes lenne feldolgozni Radnóti költészetének külföldi visszhangját az imént elemzett célkitűzésből, de egyéb szempontból is; hiszen nemegyszer tapasztaljuk, hogy idegen, más nemzeti és művészi hagyományokban felnőtt költő, műfordító, kritikus olyan sajátosságokat is észlel külföldi társainak alkotásaiban, amelyekre a hazában nem figyeltek fel. Még az esetben is figyelemre méltóak ezek az észrevételek, ha közöttük nem kevésszer félreértésekkel találkozunk, s mosolyogva idézzük Rilke szavait: — A világhír nem egyéb, mint egymás nyomában járó félreértések sorozata. Haladjunk tovább a megoldatlan, a Radnóti-kutatás részleteiben fel nem tárt kérdések jelzésszerű felsorakoztatása terén. Ezek között első helyen említendő — az eddigi irodalomban részletesen ugyancsak ki nem fejtett — kapcsolata a munkásmozgalomhoz. A 30-as évek közepéig, illetőleg még azt követően néhány éven át, versei közvetlenül, vagy közvetetten, aesopusi nyelven világosan érzékeltetik a kapcsolatot, amit alátámasztanak a kommunista folyóiratokhoz, a Kortm?c-hoz, a GondoZaí-hoz és másokhoz fűződő szálai. A róla szóló irodalom is világosan látja ezt, legfeljebb különbözőképpen értékeli. Viszont a 30-as—40-es évek fordulójától általában a kapcsolat teljes megszakadását érzékelik egyesek, megfeledkezve arról, hogy 1941-ben még az illegális párt közvetett utasítására népfrontos versantológiai szerkesztése foglalkoztatja, hogy ugyanaz évben részt vesz Kossuth és Táncsics sírjánál lefolyt tüntetésen, és a következő esztendőben március 15-én ott van a Petőfi-szobornál. De nem folytatom tovább. Az én feladatom most nem az elemzés, hanem a kérdés tényanyaggal alátámasztott vizsgálatára, analízisére való felhívás. Még csak annyit, hogyha ellentmondásossá is válik utolsó éveiben a mozgalommal való kapcsolata — az okokat is nyíltan vizsgálni kell —, teljességgel nem szűnik meg, hiszen baráti körének tagjai között többen is vannak, akik tagjai az illegális pártnak, s befolyásuk nem hatás nélkül való. Hiszen — ez is vizsgálatra szorul — késői versei között is találkozunk sorokkal, amelyek a párt röplapjainak szövegeire mennek vissza. Üjra mondom, a mozgalomhoz való viszonya még részletes, elemző vizsgálatra szorul; benne az illegális párt folyóirataival