Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

II. A MÚZEUM KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKÁJÁRÓL - Kiállítások - Baróti Dezső: Irodalom a tér dimenzióiban

Az elmúlt két évtized során múzeumunk az ország határain belül is számos vándorkiállítást bocsátott útra s ezek egyike-másika a budapesti egyetem folyosóitól kezdve kisvárosaink és községeink kultúrházaiig, sok helyen megfordult. Mégsem mondhatjuk, hogy a kínálkozó lehetőségeket mind kimerítettük. A vándorkiállítások tartalmi és formai vonatkozásokban a hasonló tematikájú nagyobb kiállítások egyszerűbb változatát képviselik, s amit az utóbbiak kapcsán elmondhatunk, és elmondunk majd, jórészt rájuk is érvényes. II. AZ IRODALOM TÉRBELI MEGJELENÍTÉSÉNEK ANYAGA Ezekről már az irodalom térbeli megjelenítésének típusait, ha tetszik, műfajait áttekintve is szükségképp szólnunk kellett. A megjelenítés anyagát, eszközeit a kiállítás részletes „tervezetében"', vagy ahogy a szakmai nyelvjárásban egy, a filmtechnika világából átvett, nem egészen szabatos kifejezéssel mondani szokták, a ,,forgatókönyv"-ben szokás rögzíteni. A kifejezés azért nem egészen szabatos, mert a talán túlságosan is statikus kiállításainkat nem „forgatjuk", inkább építjük. A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt, A témák irodalomtörténeti felépítése, kidolgozása kellő szakértelem esetén nem okoz különösebb nehézségeket, legfeljebb arról a veszélyzónáról érdemes szót szólnunk, amit a kiállítás lehetőségei túlbecsülésének nevezhetnénk. Ez rendszerint az anyag kellő szelektálásától való visszariadásban, a kiállításnéző befogadó képességét figyelmen kívül hagyó ,,teljességigény"-ben, az információk zsúfoltságában nyilatkozik meg. Sajnos, a kiállítások műfaji határait nem ismerő irodalomtörténészek, kritikusok vigyázó szeme gyakran vár el valamilyen lexikonszerűséget, és a kiállítások rendezői gyakran, jobb meggyőződésük ellenére, engednek az ilyen igényeknek. Máskor meg épp a kiállítások rendezője pepecsel el a rendelkezésére álló sokféle anyaggal. A kiállítások kínálkozó anyagának jó elrendezése s az elrendezés színvonala, mélysége egyébként elsősorban a szerző irodalomtörténeti tájékozottságát tükrözi, és nem szükségképp adhat többet annál, amit az irodalomtörténet a témával kapcsolatban már megállapított. Egyes esetekben azonban az is elképzelhető, hogy a szerző a szakmai közfelfogástól eltérő koncepciót érvényesít. A pusztán pedagógiai, népművelési célkitűzésű kiállítások esetében ez az eljárás azonban nem célravezető, egyéb esetekben szintén csak józan mértéktartással alkalmazható. Egy új irodalomtörténeti koncepció közlésének nem a kiállítás a legtermészetesebb eszköze. Viszont minden esetben újat adhat a kiállítás az ismeretlen kéziratok, variánsok, a dokumentációs anyag vagy az addig sohasem bemutatott relikviák bemutatásával. És helyes, sőt kívánatos, ha ilyesmire törekszik ! De hát miből áll össze az irodalmi kiállítások anyaga, vagy konkrétabban szólva, mit állíthatunk ki a kijelölt témának (legyen az egy-egy író vagy akár egy irányzat bemutatása) a közönséggel való közlésére? Irodalomról — azaz az írott művek valamilyen, kisebb vagy nagyobb, egy-egy íróhoz, áramlathoz, irányzathoz, vagy akár ennél is nagyobb keretbe tartozó összegezéséről — lévén szó, elsősorban írásokat, így az író kéziratait, kéziratos vagy nyomtatott könyveit, folyóiratokat és az író világába bepillantást, engedő nyomtatványokat és hasonlókat.