Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

I. A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIRŐL - Hangtár - Kabdebó Lóránt: A hangtár szerepe az irodalmi muzeológiában

egyik termében meg-megszólaltatott Chopin-zene, vagy a mi Petőfi-kiállításunk tervezett, majd elhagyott Kodály—Petőfi kóruszenéje. Mennyit emelt a budapesti 1972-es Chagall-kiállításon a külön teremben vetített képek mellett közölt kísérőszöveg. Az irodalmi kiállításoknak is szerves részévé kell tenni a hallgatóság számára berendezett kiállítási „zugokat", ahol összefüggő kurrens írói hangokat hallgathatnak. Régebbi korok nagyjairól egy-egy kiállítás vagy évforduló során szokássá vált múzeumunkban vallomásgyűjteményt kiadni. így kapcsolódott az Adyévfordulóhoz az immár két kiadást megért Ifjú szívekben élek? című, a Nyugatkiállításhoz a Vallomások a Nyugatról című írói vallomásgyűjtemény, valamint az e kiállítás termeiben rendezett Nyugat-konferencia anyaga, a Vita a Nyugatról. Kassák-kiállításunkat szintén követi Kassák ismerőseinek, kortársainak, tanítványainak vallomáskötete. Ezeknek a köteteknek nagy része hangfelvételről készült, a kötetek sajtó alá rendezői utóbb stilizálták az eredeti élőbeszéd szövegét. Ezekből a felvételekből lehetne egy félórás-órás szöveg-összeállítást készíteni, és a hét adott napjain programszerűen lejátszani. Természetesen a kiállítás rendezőinek a hanganyag válogatásánál törekedniük kell arra, hogy szövegében érdekes, de akusztikailag is hatásos anyagot válogassanak össze. Például Kassák esetében versmondásának módjára, illetőleg a Munka-kör szavalógyakorlatára, Simon Jolán művészi és szavaláspedagógiai módszereire hívják fel a figyelmet. Az utóbbi kiállítás már egy más megoldást is lehetővé tesz. Közelmúltban meghalt írónk hangját is felhasználhatjuk a róluk készült emlékkiállításokon. A közönség az író—olvasó találkozók, az ünnepi könyvhét dedikációi során gyakran személyesen is találkozhat kedvenc íróival. A személyes találkozások mellett elhalványul a gépi reprodukálás jelentősége. Több évben is meghirdette a TIT szabadegyetemén nevesebb íróink hangfelvételeinek sorozatát, minden évben elmaradt a terv realizálása érdeklődők hiányában. Mihelyt azonban — és ez az élet keserű törvénye — meghal egy-egy nagy írónk, testi jelenlétében nem találkozhat közönségével — máris megnő a róla készült archívfelvételek népművelői értéke is. Ahogy az emlékkiállítások közönséget vonzó érdekessége az író alkotásai, kép- és kéziratos dokumentumai mellett jellegzetes használati tárgyainak bemutatása, úgy emlékezetes műsorrá lehetne alakítani a fennmaradt hanganyag időnkénti, a kiállítás tartama alatt meghatározott program szerint való bemutatását. Népművelési-muzeológiai program az írói hanganyag felhasználása az oktatásban. Egyes klasszikussá vált emlékezések „élő", azaz hangfelvétel útján való bemutatása élményszerűvé teheti a tanórát, mind a szerzőt, mind az emlékezőt „hangközeibe" hozva. Hasonlóképpen meg lehet kedveltetni egy-egy művet, ha az közvetlenül a szerző hangján, saját értelmezésében, sajátos hanghordozásával szólal meg. Ma már majd minden nagyobb európai egyetemen magyar tanszék, lektorátus működik. Egy-egy ilyen tanszék a magyar irodalom megismertetésének, műfordítói műhelyek alakításának is lehetősége. Igen hasznos lenne, ha a nyomtatásból ismert verseket lehetőség szerint a szerző saját hangján is hallhatnák a nyelvünk, irodalmunk iránt érdeklődők. A lemezeken — igaz, így is csak gyér számmal — kapható színészi előadás mellett, a személyes interpretálás ismerete is igen fontos lehet. Ebből a szempontból Paolo Santarcangeli torinói professzor