Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

I. A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIRŐL - Kézirattár - Taxner Ernő: Kézirattári kérdések

— a szépirodalom mellett — a tudományos, nevelő, népszerűsítő és politikai irodalom minden fajtáját. Beleértjük továbbá minden író — tehát közéleti, tudományos, nevelő-népszerűsítő és szépíró — személyes és hivatalos iratát, életének, munkájának írásos dokumentumait, segédeszközeit, nem nyilvánosságnak szánt feljegyzéseit, kommunikációs megnyilatkozásait, egy vagy több személynek szóló személyes közléseit is. Fontosságot kell tulajdonítanunk olyan személyek hasonló írásos megnyilatkozásainak is, akik maguk nem tekinthetők ugyan a fenti értelemben vett „íróknak", vagyis nincsenek irodalmi alkotásaik, személyes kapcsolataik alapján azonban írásos „hagyatékuk" fontos információkat tartalmaz „írók" életére, munkásságára, esetleg a korra vonatkozólag. Az így körülhatárolt kézirattári anyagnak általános jellemzője, hogy személyes hagyatékként marad az utókorra, s a tulajdonos szabadon rendelkezik sorsáról. Éppen ezért a kézirattári anyag egységei többnyire nagyobb értéket képviselnek a levéltárakban szokásosnál. Ez a nagyobb érték egyaránt megnyilvánul a forgalomban (adás-vételben) és az eszmei síkon, ami egyúttal azt is jelenti, hogy megőrzéséhez, feldolgozásához a levéltáriakétól eltérő módszerekre van szükség. Bevezetőben le kell tehát szögeznünk: a kéziratok szakszerű, tudományos igényű gyűjtéséhez, feldolgozásához, megőrzéséhez sem a könyvtárakban, sem a levéltárakban kialakult szabályok, megkötöttségek, elvek teljes mértékben nem alkalmazhatók; mindig figyelembe kell vennünk, hogy mindkét tártól lényegesen eltérő, különleges gyűjteménnyel van dolgunk. AZ IRODALMI ARCHÍVUMOK HIVATÁSA Legrégibb nagy kézirattárunk az Egyetemi Könyvtáré. Jelentőségét és érdekességét egyrészt középkori kéziratainak, másrészt az egyetemi tanár értelemben vett szűkebb (professzori) hagyatékok tervszerű gyűjtésének köszönheti. Modern irodalmi szempontból fontosabb az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kézirattára. Mindkettőt a XIX. század első felében, a könyvtár részeként alapították. Gyűjtőkörük meghatározatlan, hagyományuk elsősorban irodalmi központú. A kéziratgyűjtő tevékenységükben kiemelt fontosságú szépirodalmi anyag mellett a tudósok, illetve politikusok (történelmi, társadalmi személyiségek) hagyatékának gyűjtését, gondozását is végzik. Az a tény, hogy a XIX. századi és korábbi magyar irodalom számos, bár közel sem kielégítő mennyiségű dokumentuma ránk maradt, nem annyira intézményes tevékenységnek, inkább egyes családok gondosságának, egyes kutatók szorgalmának és főleg a véletlennek köszönhető. A nagy kézirattárak nagyobb arányú gyűjtőmunkája viszonylag későn indult meg, s a Petőfi Társaság kivételével nem jöttek létre olyan társadalmi szervezetek sem, amelyek egy-egy jelentős író emlékének ápolására nagyobb irodalmi hagyatékokat gyűjtöttek volna össze.

1 Tervszerű és anyagilag kellően megalapozott gyűjtőmunka hiányában felbecsülhetetlen nemzeti értékeink pusztultak el, sőt — fájdalommal kell megállapítanunk •— pusztulnak még mindig el.

2 Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy kultúránk, múltunk, irodalmunk számos kérdését jobban megvilágítani csak új adatok felderítésével, nem kis mértékben a kézirattárak anyagára támaszkodva lehet.