Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

I. A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIRŐL - Könyvtár és dokumentáció - B. Kozocsa Ildikó: Könyv- és kézirat-restaurálás a múzeumi gyűjteményekben

B. KOZOCSA ILDIKÓ KÖNYV- ÉS KÉZIRAT-RESTAURÁLÁS A MÜZEUMI GYŰJTEMÉNYEKBEN A múzeumi könyvtárak többnyire hasonló jellegű állománymegóvási és raktározási gondokkal küzdenek, mint más tudományos szakkönyvtárak, azzal a különbséggel, hogy a múzeumi könyvtárakban hatványozottabban jelentkeznek a különgyűjteményekkel kapcsolatos gondok. így pl. a kéziratok, régi könyvek, metszetek, térképek, tervrajzok, fényképek, mikrofilmek és egyéb dokumentumok megóvásának, raktározásának, konzerválásának, restaurálásának módja. A problémák sokrétűsége éppen a megíró vagy nyomó és hordozó anyag, valamint, a megjelenési forma rendkívüli változatosságából adódik. Az irodalmi múzeum könyvtára abban is különbözik a múzeumi hálózat könyvtártípusától, hogy anyaga nemcsak a tudományos kutatás eszköze, hanem kortörténeti dokumentum is egyben, és mint ilyen, kiállítási tárgy. Ebből a tényből számos különleges, állományvédelmi szempontból megvizsgálandó probléma adódik. A dokumentumféleségek közül itt és most csak kettőt emelnék ki: a kéziratok, valamint a régi és újkori nyomtatványok kategóriáját; egyrészt, mivel általában a múzeumi könyvtárakban, s így konkrétan az irodalmi múzeum gyűjteményében ezek a dokumentumok vannak túlsúlyban, másrészt azért, mert konzerválásuk, restaurálásuk igen nagy gondot okoz, különösen azokban a múzeumokban, ahol még nincs restaurálóműhely. E múzeumok legrosszabb állapotban lévő dokumentumaikat külső szakemberekkel köttetik be, restauráltatják. Nem kis gond megállapítani a sürgősségi sorrendet, kiválasztani, milyen anyag küldhető könyvkötészetbe, melyik kerüljön a restaurátorhoz. Gyakran gondot okoz megtalálni a legmegfelelőbb szakembereket is, hiszen köztudott, hogy a restaurátorok létszáma közgyűjteményi vonalon igen alacsony. Az állományvédelemmel foglalkozó könyvtárosnak, kézirattárosnak alapvető állományvédelmi ismeretekkel kell rendelkeznie. Ismernie kell a restaurálás nemzetközi alapelveit, a hagyományos és modern konzerválási, restaurálási módszereknek a lényegét. Mivel pontosan ismeri a dokumentumok értékét, azaz művelődéstörténeti jelentőségét, neki kell eldöntenie, melyik igényel egyedi, művészi restaurálást, melyiket elégséges csak oly módon konzerválni, hogy feldolgozható, fényképezhető legyen. Döntenie kell raktározási kérdésekben is. Könnyebb a helyzete, ha a múzeumnak saját könyv- és kézirat-restauráló műhelye van. Az állandóan foglalkoztatott restaurátor — ha jó szakember — előbb-utóbb megismeri a gondjaira bízott anyag, gyűjtemény egészét, felismeri a bajokat, és képes azokat orvosolni. De gazdaságossági meggondolások is arra késztetik a könyvtárakat, hogy saját restaurálóműhelyt létesítsenek. Természetesen egy központi restaurálóműhely létesítése lenne a leggazdaságosabb. Köztudott, hogy az intézmények a szerződéses munkavállalás rendszere keretében mily drágán kénytelenek megfizetni a restaurálási munkákat. De eltekintve az 35