Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

III. AZ IRODALMI MÚZEUM TUDOMÁNYOS MUNKÁJA ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATAI - Csaplár Ferenc: Tudományos kutatómunka a Petőfi Irodalmi Múzeumban

és pályája címmel könyvet írt. Ez a mű nem jelentette az utolsó szót az Ady-kérdésben, ám új adataival, észrevételeivel és nem utolsósorban széles körű kritikai visszhangjával fontos állomása lett annak a folyamatnak, mely végül a Király István által megkezdett nagyszabású irodalomtörténeti szintézishez vezetett. A 60-as évek elején indult meg a múzeumban a Jókai-kutatás. Itt készült el a kritikai kiadás több kötete, Szekeres László gondozásában, Lengyel Dénes pedig az egész vállalkozás egyik főszerkesztője volt. Mindketten több tanulmányt jelentettek meg a múzeum évkönyveiben, melyek elsősorban egy majdani Jókai-életrajz elkészítéséhez fognak az író politikai és publicisztikai tevékenységének vonatkozásában fontos adatokkal szolgálni. A múzeum munkatársai által folytatott tudományos kutatómunka a magyar irodalom történetének szinte minden nagyobb korszakát érintette. Az ilyen extenzitás önmagában véve nem káros, a múzeum esetében viszont inkább azt tükrözte, hogy a vezetésnek a kutatási tevékenységgel kapcsolatban nem volt határozott programja, elképzelése. Így például a legjelentősebb eredmények az eredeti célkitűzésekkel ellentétben nem Petőfi és József Attila életművének, hanem a felvilágosodás irodalmának kutatása terén születtek, mégpedig azért, mert a múzeum Baróti Dezső személyében nagy fölkészültségű, tapasztalt szakemberrel rendelkezett. Barótinak a magyar rokokóról és felvilágosodásról írott stílustörténeti tanulmányai, melyek a szakfolyóiratokban és a múzeum évkönyveiben láttak napvilágot, az 50-es évek monográfiái, de még az akadémiai kézikönyv után is elevenséget hoztak a XVIII. század elvi kérdéseinek kutatásába, s olyan alapproblémákat vetettek fel, melyeknek megoldására vagy jó megközelítésére a XVIII. századi magyar irodalom kutatói csak ezután vállalkozhatnak. A társadalom-, filozófia- és művészettörténeti, valamint a pszichológiai ismeretek alkalmazására épülő elemző, érfékelő módszernek az alkalmazása teszi értékessé és élvezetessé Barótinak a XVIII. századi költőink szerelmi költészetéről, továbbá Batsányi forradalmi verseiről és Bessenyei Agis tragédiája c. drámájáról írott tanulmányait. A múzeum dokumentációs csoportja 1967-ben Irodalmi Múzeum címmel kiadványsorozatot indított, melynek keretében 1970-ig a következő kötetek láttak napvilágot: Emlékezések, Mikes Lajos levelesládájából, Ifjú szivekben élek?, Bártfay László naplójából. Illés Ilona az évkönyvekben Karinthy, Tóth Árpád ismeretlen leveleit, elfeledett szépirodalmi műveit tette közzé. A 60-as évek végétől kezdődően Baróti Dezső Radnóti szegedi korszakának versanyagát, a költő világirodalmi érdeklődését, párizsi utazásainak történetét, a Tétova óda kapcsán szerelmes verseit, majd prózai írásait elemezte és helyezte el az életmű egészében. Baróti nemcsak ezeknek a tanulmányainak a révén, hanem az első Radnóti-könyvet író Bori Imrével vitát kezdve is hozzájárult az irodalomtörténet ún. Radnóti-kérdésének tisztázásához. Baróti Juhász Gyula életművével, közelebbről a költő Anna és Dózsa verseivel foglalkozó tanulmányai témájukon túlmutatva számos olyan megfigyelést tartalmaznak, melyek amellett, hogy közelebb hozzák a szerelmes vagy forradalmas Juhász Gyula világát, a költő egész pályájára, életművére vonatkoznak. Ezek az írások egy majdani monográfia írója számára kikerülhetetlenek lesznek. A 60-as évek közepén kezdődtek el a múzeumban olyan kutatások, melyek a magyar szocialista irodalommal voltak kapcsolatosak. Ám ez esetben sem tervszerű tudományszervezői irányítómunka, hanem egyszemélyes vállalkozás eredményeképpen, mondhatni a véletlen folytán. Illés Ilona Forgács Antal