Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

III. AZ IRODALMI MÚZEUM TUDOMÁNYOS MUNKÁJA ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATAI - Csaplár Ferenc: Tudományos kutatómunka a Petőfi Irodalmi Múzeumban

CSAPLÁR FERENC: TUDOMÁNYOS KUTATÓMUNKA A PETŐFI IRODALMI MÚZEUMBAN A Petőfi Irodalmi Múzeum fennállásának első esztendeiben, az 1954 utáni mintegy félévtizednyi időszakban az intézmény akkori munkatársainak mindenekelőtt szerzeményezési, gyűjteményezési, feldolgozási és kiállítási feladatokat kellett teljesíteniök. Ám már az első kiállítások és emlékházak létrehozása során felmerülő elvi és gyakorlati problémák, a sokasodó tapasztalatok, a múzeum táraiban gyarapodó, s a szakma, valamint a közvélemény előtt részben ismeretlen dokumentumanyag arra ösztönözte, sőt kényszerítette az intézmény munkatársait, hogy a szorosan vett muzeológiai tevékenység mellett egyre fokozottabb mértékben tudományos kutatómunkát is végezzenek. Az élet kezdte igazolni, hogy a múzeum számára kijelölt népművelő és irodalompolitikai feladatok elvégzése egy bizonyos színvonalon felül már nem képzelhető el a muzeológia és az irodalomtörténet-írás terén folytatott önálló kutatói tevékenység nélkül. A múzeum az 50-es évek végén jutott el odáig, hogy a fejlődés folyamatosságának további biztosításához a tudományos kutatómunka végzése nélkülözhetetlenné vált. Az akkori vezetőség ezt időben felismerte s az évkönyvek megindításával a kutatómunka számára fórumot teremtett. A legsürgősebb és legközelebbi tennivaló az irodalmi muzeológia elvi problémáinak tisztázása volt, annál is inkább, mivel ezekkel a múzeum munkatársainak nap mint nap szembe kellett nézniök, sem hazai, sem külföldi tapasztalatokra nem támaszkodhattak. A kiállító tevékenység elméleti alapvetésére Baróti Dezső vállalkozott. A látható irodalom c. írásában egy olyan irodalmi muzeológiai koncepció körvonalait rajzolta meg, mely a látványosságra, a komplex művelődéstörténeti kép megteremtésére, az egyéniség és a miliő érzékeltetésére való törekvéssel a kiállító tevékenységet kiemelte a puszta dokumentumbemutatás és az illusztrálás szintjéről, szuverén muzeológiai műfajjá tette, s emellett összhangban állt az irodalomtörténeti kutatásnak azzal az új módszerbeli célkitűzésével, hogy az egyes irodalmi stílusokat, ezen belül az egyes írói életműveket, sőt egy-egy alkotást is a kortárs művészetekkel való kapcsolatunkban s esetleges kölcsönhatásukban vizsgálja. Bizonyára nem volt véletlen, hogy Baróti írása a Petőfi Irodalmi Múzeum első évkönyvének kötetnyitó tanulmányaként látott napvilágot. Kezdete volt annak az elméleti munkának, melynek során a múzeum munkatársai és a velük nagy ügyszeretettel együttműködő Keresztúry Dezső kísérletet tettek arra, hogy az eddigi tapasztalatok birtokában tisztázzák az irodalmi muzeológia egyes részterületeinek elvi és gyakorlati problémáit. Balkányi Enikő az írói emlékházak berendezéséről és működtetéséről, az irodalmi múzeumok tárlatvezetésének módszertanáról, a vándorkiállításokról, Lengyel Dénes a helytörténeti kutatásoknak az irodalmi muzeológiával való kapcsolatáról, Miklós Róbert pedig az egyes írói emlékházak létrejöttéről fogalmazott meg sok hasznos gondolatot. 239