Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

II. A MÚZEUM KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKÁJÁRÓL - Múzeumpedagógia - Tarpataki Zsuzsanna: Múzeumpedagógia a Petőfi Irodalmi Múzeumban

MÚZEUMPEDAGÓGIA TARPATAKI ZSUZSANNA: MÚZEUMPEDAGÓGIA A PETŐFI IRODALMI MÚZEUMBAN 1970—74 A kultúra és a közművelődés fogalmának értelmezése A kultúra fogalmának értelmezése mindig szoros összefüggésben áll a világnézeti alapkérdésekkel. A XIX. század derekától az idealizmus és materializmus harca, valamint az individuális és szociális nézőpont eltérése nyomja rá bélyegét e fogalom tartalmának alakulására. A polgári elmélet a kultúrát kiváló egyéniségek alkotásaként tartja számon, az alkotásokat pedig a valóságtól függetlenítve, az irracionális szféra megragadásának tulajdonítja. A marxizmus jut el addig a felismerésig, hogy a kultúra csak társadalomban születhet és fejlődhet, mert az ember csak a társadalomban, a társadalom által válhat emberré. A társadalmiság kialakulásának pedig a leglényegesebb, legközvetlenebb színtere a munka, amelyik tehát a személyiség kibontakozásának, megvalósulásának színtere és eszköze is. Az alkotó munka és a szabadság feltétele az ember társadalomformáló aktivitása, a tőkés termelési viszonyok felszámolása, a szocialista termelési és társadalmi viszonyok kialakítása és folyamatos továbbfejlesztése. A marxi kultúraelméletben a kultúra a társadalom és a természet közötti kölcsönhatásában, s az emberek viszonylataiban szabályozza, koordinálja és irányítja a társadalmi célokra irányuló cselekvéseket, tehát az emberi tevékenység aktív-alkotó jellegének komplex kifejezése. (Markarjan.) Ez a meghatározás a kultúrát nem szűkíti le csupán az irodalmi és művészeti alkotások összességére, nem reked meg „a művész termeli, a társadalom fogyasztja" felfogásnál. Kifejezi, hogy a kultúra nem a társadalom mindennapi életén és gyakorlatán kívülálló, elszigetelt szféra, hanem az elsajátítás és az alkotás elválaszthatatlan egysége, amelyben az alkotás nem csupán eredmény, hanem folyamat is. A művelődés dialektikus kölcsönhatásban együtt létezik a folytonosan változó, gazdagodó élettel. A tanult ismereteket a gyakorlatban kell alkalmazni, a gyakorlat új tapasztalatai, tanulságai, eredményei pedig az elméletben csapódnak le, fejlesztik azt újra tovább. Míg a kultúra idejétmúlt értelmezésében a gyakorlati tudás és az általános műveltség élesen elkülönült egymástól, addig ma a kettő harmonikus egységének megvalósítására törekszünk. Hasonlóképpen nem különülhet el az ember életében a képzés és a munkafelhasználó időszak, hanem az iskolai éveknek a felnőtt korban tovább folytatódó önnevelésre, önművelésre, a permanens művelődésre kell felkészíteniük. A szocializmusban először esik egybe az egyén és a társadalom érdeke: az egyes ember művelődési törekvései, hogy az életét tartalmassá, tevékenységét eredményessé tegye és a szocialista termelés és társadalom igénye a kiművelt, felelősen cselekvő közösségi emberekre. A szocialista művelődés rendszere a társadalom egészét juttatja művelődési lehetőséghez. Ezt a feladatot természetszerűen csak az oktatási és a közművelődési intézmények együttműködésével lehet sikeresen megoldani. A közművelődés a népműveléshez képest tartalmi változást, a művelődés aktív, közösségi formáját jelenti. 203