Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

I. A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIRŐL - Hangtár - Tverdota György: A hanganyagok gépelésének problémái

TVERDOTA GYÖRGY: A HANGANYAGOK GÉPELÉSÉNEK PROBLÉMÁI Az irodalomtörténetileg érdekes vagy fontos dokumentumok egy részét magnetofonszalagon őrzi a Petőfi Irodalmi Múzeum hangtára. Miért kell az őrzésnek ezt a módját helyettesíteni, vagy legalábbis kiegészíteni a gépirat formájában történő őrzéssel? A gépelésnek sokféle célja lehet. Közülük a két leglényegesebbet említem, mert az összes többi felfogható ezek változataként: 1. A múzeum készülő ügyrendi szabályzata a hangtár dolgozóinak feladataként említi a következőt: „Gépiratok készítése az irodalomtörténetileg fontos hanganyagokról." A hanganyagoknak az a része, amelyet nem szántak selejtezésre, irodalomtörténetileg fontos anyagnak számít. Mégsem érdemes minden felvételről gépiratot készíteni. Hogy csak egy példát mondjak, vannak olyan szalagok, amelyeken egy költő verseit mondja. A versekhez nem fűz megjegyzést, nem vezeti be őket. Ezek a felvételek irodalomtörténetileg bármilyen fontosak, nincs értelme kéziratban és nyomtatásban megjelent verseik szövegét itt újra legépelni. Ebben a vonatkozásban tehát konkretizálnunk kell az ügyrendi szabályzatban foglaltakat. Továbbá különbséget kell tennünk olyan felvételek között, amelyeket a gépiratba történt áttétel után letörlünk és olyanok között, amelyeket, a gépiratos változat megléte ellenére sem törlünk le. A magnetofonszalagon történő őrzés feltétele az, hogy ne csak a beszéd tárgya legyen fontos, de a beszélő személy hangja is muzeális értékű legyen. A szalagról készült gépiratok a szűkebb tudományos-kutató közönség igényeit elégítik ki. Tehát azt mondhatjuk, hogy a gépirat ez esetben belső használatra készül. 2. A gépelés másik célja, ezzel ellentétben, az anyagok szélesebb közönség elé tárása, megismertetése a nyilvánossággal, azaz az irodalomtörténeti dokumentumok publikálása. Vannak olyan felvételeink, amelyek már eleve egy ilyen publikációhoz történő anyaggyűjtés során, annak részeként készültek, de előfordul olyan eset is, hogy a „belső" használatra szánt anyagokból utólag, keresés, válogatás során emelünk ki felvételeket közlési célból. A gépeléssel kapcsolatos teendők és a munka során felvetődő problémák gyökerükben azonosak mindkét cél esetében, ugyanakkor azonban a munkamenet bizonyos fokig eltér és így a problémák konkrét formájukban nem kis mértékben különböznek. A munkamenet közös mozzanatai a következők: a magnetofonfelvételt kiadjuk gépelésre. A gépiratot a hangtár dolgozója összehasonlítja a hangszalaggal: ellenőrzi és kijavítja. Az egyik kijavított példányt átadja a könyvtárnak. A munka során felmerülő problémák közös gyökere az, hogy a gépelés nem más, mint hogy a közlésnek az egyik formáját a közlés egy másik formájává változtatjuk. A két munkamenet abban különbözik egymástól, hogy a publikálási célból készült gépiratot további átalakításnak vetik alá, azaz a tevékenység egy fázissal bővül. Ennek a bővülésnek eredménye az, hogy míg a beszéd és írás eltérésének problémája az első esetben a gépirat pontosságának kérdésében koncentrálódik, 107