V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
SOLT ANDOR: Amikor Petőfi statiszta volt... — Két hónap a Pesti Magyar Színház történetéből
hogy „szép muzsikája és mulatságos ötletei miatt sok jó estvét ígérő bohózat" 57 , s az Enzersdorfi postalegény előadásáról is úgy számolt be, minden bíráló megjegyzés nélkül, hogy „igen vidám estvénk volt". 58 Hasonló értelemben nyilatkozott Kiss Iván Hopp paródiájáról: „E bohózat a maga nemében a jobbak egyike, és minthogy fordítása is jól sikerült, folyvást mulattatni fogja nézőinket." 59 Ezt a darabot egyébként már közel egy évtizede játszották országszerte, nagy sikerrel. A bécsi népszínművek a színház részéről is erőteljesen elősegített közönségsikere arra ösztönözte íróinkat, hogy ők is megpróbálkozzanak ezzel a műfajjal. Amíg csak másolták az idegen mintákat, legfeljebb ha gyorsan múló sikert arattak; sokszor még azt sem, amint azt Hazucha darabjainak sorsa is példázta. Elsőnek a Peleskei nótárius hozott változást: Gaal József sok helyről szedte össze darabjának egyes elemeit, motívumait, de ezeknek ötletes és jó színpadi érzékről tanúskodó kombinációjával, főleg pedig az alföldi népélet és a korabeli Pest világának ábrázolásával sikerült mind tartalmában, mind levegőjében, hangulatában egészen újszerű, eredetien magyar népszínmüvet alkotnia. (Gaal József útmutatása nélkül Szigligeti aligha írta volna meg az „első magyar népszínműnek" elismert Szökött katonái.) A darabot már a bemutatón — 1838. október 8-án — zajos tetszéssel fogadták, de Gaal Vörösmarty tanácsára az első felvonást átdolgozta, úgyhogy Petőfi, aki a nyolcadik és kilencedik előadáson vett részt, már ebben a javított formájában ismerhette meg. Viszont nem volt alkalma a címszerepben Megyerit látnia, akinek kitűnő alakítása döntő módon járult hozzá a sikerhez —• de a helyébe lépett Szentpétery is jól megállta helyét. A vígjátéki és a bohózati esték általában mindig jól sikerültek: „Többször tevők azon tapasztalást, hogy színészeink inkább bírnak meg víg s némely társalkodási darabot, mint komolyt" — állapította meg Vörösmarty. 00 A vígjátékok jó alkalmat szolgáltattak egy-egy karakterszerep hatásos megformálására: Lendvaynénak a hiú és szeszélyes Capriciosa, Kovácsnénak — Hut darabjában — a leselkedő, árulkodó vén banya, Egressynek Garrick kettős szerepe, valamint a vásott, de jószívű, becsületes párizsi gamin (Párizsi naplopó), Lászlónak a csínyekben kifogyhatatlan pesti jurista (A pajkos pesti jurista) parádés alakításai közé tartozott. A mimuszi ösztönök kiélésére még több lehetőséget nyújtottak a népszínművek: színészeink ezekben kedvükre mókázhattak, énekelhettek, táncolhattak; az ún. „quodlibet"-ekben (il pedig az előírt szövegtől nem korlátozva, egyéni ötleteikkel, saját szerzeményeikkel szórakoztathatták a közönséget. Olykor még akrobatikus mutatványoktól sem idegenkedtek. „Petőfi édesapjának kesernyés kijelentése a színpadi bukfenchányásról éppen nem színházi tájékozatlanságára jellemző. Elsőrendű színésznél is előfordul, hogy egy-egy német bohózatban bukfencet hány, tegyük hozzá: a közönség osztatlan elragadtatásától kísérve." 02 A komoly színművek sorában az eredeti magyar drámairodalmat Szigligeti Ede Vazul és Aba c. történeti drámái képviselték. Az előbbit 1838 januárjában, az utóbbit ugyanezen év decemberében mutatták be közepes hatással. Szigligeti 57 Athenaeum 1838. II. félév 24. sz. szeptember 20. 392. h. 58 BAJZA JÓZSEF: i. m. V. k. 193. 59 Honművész 1839. 37. sz. május 9 . 293. 60 VÖRÖSMARTY: i. m. 89. fi l Így nevezték a bohózatoknak azt a betét-szerű részletét, amelyet a színészek a cselekménytől függetlenül alkalmi rögtönzésekkel, magánjelenetekkel, énekszámokkal, esetleg valamiféle látványossággal — élőképekkel, tűzijátékkal — töltöttek ki. 02 MÁLYUSZNE CSÁSZÁR EDIT: Egy színészházaspár élete. Szerdahelyi Kálmán és Prielle Kornélia. Budapest, 1956. 9.
