V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
SOLT ANDOR: Amikor Petőfi statiszta volt... — Két hónap a Pesti Magyar Színház történetéből
zsebkönyvben, de többen lehettek, mert az egyes munkakörök közt ilyennel is találkozhatunk: „Néma személyek vezetői: Lencsik, Sipos István, Szukovics, Tóth József." Ezek egyike volt tehát Rónai-Petőfi közvetlen főnöke. Megemlíthetjük, hogy a kardalosok közt volt az a Szabó József (1816—1875), akinek társulatához Petőfi 1842-ben Székesfehérvárott színésznek állt. Érdekes volna tudnunk, kinek a hatáskörébe tartozott a statiszták felvétele és elbocsátása, s milyen díjazásban részesültek. Sajnos, a színház iratai a második világháborúban és 1958-ban elégtek, így e tekintetben puszta találgatásokra vagyunk utalva. Valószínű, hogy a statiszták alkalmazásának ügyében valamelyik rendező intézkedett; hogy munkájukért csak krajcárokat kaptak, azt költőnk nyomorúságos helyzete bizonyítja. Petőfi szerencsés időszakban került a színházhoz: Kántorné, Déryné és Megyeri kivételével'-' 0 ott találhatta az akkori magyar színi világ legjobb erőit. A legidősebbek — Balog István (52) 2Í , Udvarhelyi Miklós (49), Szilágyi Pál (45), Szentpétery Zsigmond (41), Telepy György (42), s a nők közül, akik az akkori szokás szerint egészen fiatalon, sokszor mint gyermekszínészek kezdték pályájukat, Kovácsné Csávássy-Fekete Mária (37), Komlóssyné Czagányi Erzsébet (34) — annak idején végigküzdötték a vándorlások hősi korszakát. Alkalmilag szervezkedő és gyorsan széthulló truppokban járták az országot; vendégfogadók termében, kocsiszínekben, rögtönzött színpadon játszottak, többnyire silány német darabokat, és még silányabb magyar utánzataikat; sokat nélkülöztek, nemegyszer nyomorogtak. S ami talán ennél is súlyosabban esett latba: a maradiak szemében — s ők alkották feudális társadalmunk többségét — deklasszált elemeknek számítottak. De fanatikusan hittek küldetésükben, s ez erőt adott az anyagi nehézségek, a részvétlenség, a gúny és a megvetés elviselésére. A legfiatalabbak mindezt már csak hírből ismerték. Laborfalvy Róza (22), Szigligeti Ede (25), Egressy Benjamin (26) pályafutásukat a Budai Színtársulatnál (1833—1837) kezdték, amely sok tekintetben a Pesti Magyar Színház elődjének tekinthető; Komlóssy Ida (14!), Miskolczy Júlia (18?), meg éppen itt léptek először színpadra. A pályájuk delelőjét elért vagy már azon túljutott „öregek" és a fiatal kezdők csoportja között találjuk a Pesti Magyar Színházban a második nemzedékhez tartozó Bartha Jánost (41), Szerdahelyi Józsefet (35), Lendvay Mártont (32), Egressy Gábort (31), László Józsefet (31), Fáncsy Lajost (30), Bartháné Meszlényi Annát (26) és Lendvayné Hivatal Anikót (25). Általában tízéves színészi múlt állt mögöttük; vándorszínészek nem vagy csak egészen rövid ideig voltak, működésüket a legnagyobb vidéki városok (Kolozsvár, Kassa, Székesfehérvár) állandónak mondható, viszonylag magas színvonalon álló társulatainál kezdték. Most, 1839-ben ugyan még nem bontakozott ki művészetük a maga teljességében, de máris ők voltak a színház legtekintélyesebb, legünnepeltebb protagonistái. 20 Kántorné sohasem lépett fel a Pesti Magyar Színházban. A 46 éves Déryné már öregnek számított, s lassanként háttérbe szorult, főleg a végletekig favorizált Schodelné mellett; ezért 1838 októberében megvált a színháztól, s Kassára, onnét pedig Kolozsvárra szerződött. Megyeri február elején vidéki vendégszereplésre utazott. A tintásüveg keletkezésével kapcsolatban annak feltételezése, hogy Petőfi statiszta korából személyesen is ismerte a híres komikust (PÁNDI PAL: Petőfi. A költő útja 1844 végéig. Bpest, 1961. 541.), tehát nem állja meg a helyét. — Tévedés a kritikai kiadásban olvasható az a megjegyzés is, hogy „Petőfi statiszta korában megismerhette G AAL JÓZSEF Szerelem és champagneí c. vígjátékát." PÖM. V. k. 204. Gaal vígjátékát 1839 folyamán csak egyszer: június 20-án adták. 21 A zárójelbe tett szám az életkort jelenti.
