V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

SOLT ANDOR: Amikor Petőfi statiszta volt... — Két hónap a Pesti Magyar Színház történetéből

nen-Bub, azaz kezében lámpással kíséri haza a sötét, csatakos utcákon, majd kulisszatologatóvá és statisztává lép elő."

0 De a kortársi visszaemlékezésekből arra is következtethetünk, hogy a statisztaéletnek nemcsak tövisei voltak — alkalmat nyújtott pozitív, jellemet fejlesztő, műveltséget gyarapító élmények szerzésére is. Nem is lehetett másképp: ezt nemcsak a forrásokban található célzások, hanem mindennapi lélektani tapasztalatok alapján is fel kell tételeznünk. Petőfi már pesti diákévei alatt is — apja kifejezésével élve — ,,a színház körül ólálkodott".

10 Aszódon csak a kézzelfogható atyai „tanácsok" térítették el attól a szándékától, hogy vándorszínésznek csapjon fel, és Selmecbányán is azt rótták fel bűnéül, hogy az iskolai tilalom ellenére színházba jár. Nem is alaptalanul: „Most nálunk Német v. is német színészek vágynak, s én ugyan szorgalmatosan látogatom a színházat" — írta 1838. november 1-én kelt levelében barátjának, Csörföly Lajosnak.

11 Thália világa ellenállhatatlanul vonzotta, s íme, most teljesült vágya: bekerült —• nem is akármilyen, hanem — az ország legrangosabb színházába. Egy statiszta jelentéktelen személy a színházi üzem életében, ám a statiszta számára a színház nagyon is sokat jelenthet. Különösen, ha szívvel-lélekkel vonzódik a színi pálya iránt — még inkább, ha lángész, akinek felfokozott érdeklődése, rendkívüli intelligenciája és fogékonysága, korához képest számottevő irodalmi képzettsége mellett világos sejtései vannak arról, hogy a sors nagy dolgokra jelölte ki, s kellő akaraterővel is rendelkezik belső sugallatait követni. Sört és kolbászt hozott a színészeknek? Igen, de azok többségükben nagy művészek voltak, a közönség kedvencei, a nemzet kulturális életének oszlopai. Velük egy levegőt szívni, a szolgálatért esetleg barátságos szót kapni tőlük, játékukat a színfalak mögül, sőt adott esetben a színpad hátterében „népség-katonaság"-ként nyüzsögve megfigyelni — nem mindennapi benyomásokat kelthet. Pamlagot, széket hordott a színpadra, kulisszát tologatott? Igaz, de ez a tevékenység nem ugyanaz, mintha valaki lakásában rendezgeti a bútorokat: költőnk annak a „festett világnak" felépítésében segédkezett, amely akkori írói eszményképének, Vörösmartynak szavai szerint „a cselekvő élet képét" varázsolja elénk. A kulisszának is, a színpadi kelléknek is művészi funkciója van: egy konkrét drámai alkotás megelevenítését szolgálja, amelynek létezéséről, mondanivalójáról akarva-akaratlanul is tudomást kell szereznie annak, aki színpadra vitelében közreműködik. Egyes színdarabokkal Petőfi már a próbák alatt is megismerkedhetett; esténként azután szem- és fültanúja lehetett egy-egy előadás forró sikerének, langyos fogadtatásának, esetleg csúfos bukásának, s nemcsak a közönség, hanem az irodalmi közvélemény, a kritika állásfoglalásáról is értesülhetett — ha nem másképp, a színházban szállongó hírek, pletykák útján. A kutatás azonban, sajátságos módon, nem figyelt fel eléggé ezekre a mozzanatokra — fel se tételezte, hogy így vagy úgy mégis csak hozzájárulhattak költőnk fejlődéséhez, jellemének, ízlésének formálásához. Kemény János fent idézett visszaemlékezése például a következő szerkesztői megjegyzéssel látott napvilágot a Petőfi Társaság folyóiratában: „Nagyobb fontosságú adatokat a költő életrajzához nem szolgáltatnak, de a könnyelmű, kalandos ifjút néhány vonással élénken állítja elénk."

12 Nem kevésbé feltűnő, hogy Ferenczi Zoltán 9 I. m. 241. A kulisszatologatást és a személyes szolgálatokat egyébként ILLYÉS GYULA is megemlíti. 10 így jegyezte fel Korén István. Ld. FERENCZI: i. m. 65. 11 Ld. Petőfi Sándor összes prózai művei és levelezése. Budapest, 1960. 205. 12 Koszorú, 1881. 143.