V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

RÓNAY LÁSZLÓ: A Nyugat Petőfi-képe

származik". Utal az esztétikai és irodalomtörténeti szemlélet átalakulására: a kutató ma már azt is vizsgálja, kinek a nevében szól és ír egy művész. Felveti az osztályszempontok és a miliő kérdését is. Elveti a teljes korábbi Petőfikutatás alapvető szempontját, a mechanikusan értelmezett „népies iskola" kategóriáját, amelybe nem kerülhetett be Fazekas Mihály, mert hexametereket írt, de előfutárává válhatott Kisfaludy és Czuczor. Térbe Lajos tanulmánya legnagyobb hibájának mégis azt látja — a helyes Petőfi-filológia alapvetését felvillantva —. hogy ..szót se ejt a legfontosabb momentumról, amely pedig szerintünk a legnagyobb szerepet játszotta abban, hogy a költő és a nép felé fordult, a ,demokráciáról', a forradalomról, arról az izzó király- és arisztokrata-gyűlöletről, amelytől Petőfi lángolt". Amikor 1936-ban Illyés közzétette Petőfiről írt könyvét, épp ezt a lángoló forradalmiságot tette elemzése központi, vezérlő elvévé, s még a Nyugat kritikusa, Schöplin Aladár is csak a kétkedő elismerés hangját szólaltatta meg ezzel kapcsolatban. ..Rendkívül érdekes"-nek nevezi Illyés felfogását a forradalmár Petőfiről, s annak részletekbe menő értékelése helyett megelégedett a descriptiv jellegű ismertetéssel."

1 Szerinte ,,ő volt körülbelül az egyetlen, aki a forradalom lényegét érezte, aki meglátta, hogy csak akkor lehet a forradalomnak sikerre kilátása, ha a föld népét bevonják azzal, hogy kívánságait kielégítik. Míg a többiek, a politikusok alkudoztak a jobbágyfelszabadítás olyan megoldásáról, amely csak keveseknek biztosítson jobb módot s a nagybirtokosok uralmát megmentse, az ő szeme a szegény népre volt függesztve s a politikai forradalmat, az Ausztria nyűge alól való felszabadulást csak a szocialista forradalom útján látta elérhetőnek. Ezért került összeütközésbe nemcsak a vezető politikusokkal, hanem a közvéleménnyel is."Illyés Gyula pályája már hatalmas epikai műveinek időpontjától (Három öreg, Ifjúság, Hősökről beszélek) magában hordta a nagyívű szintézis ígéretét. A válságoktól sem ment költészet ekkortájt a jövőben való bizalom hangjait zengette legerősebben, mint az Üzenet riadójában: „ó, trombitálj hű május, ó / e néma táj felett / hirdesd jövendő harcaink / győzelmeit, s te nap indulj . . . lépünk mi még veres győztes zászlód alatt!" Ez a forradalmi elemekkel átszíneződött líra vetül ki Petőfiről írt, s a költő életműve értékelésében korszakjelzőnek bizonyult könyvében. Illyés volt az egyetlen, aki a filológiai adatokon túl — melyekben oly gazdag volt Horváth János monográfiája — a költő belső fejlődését elemezte bámulatos beleérzéssel és érzékenységgel, megteremtve a modern Petőfi-kutatás kiindulását, de paradox módon betetőzését is. A Nyugattól általában távol állt ez a modern lélekelemzés eredményeit is hasznosító s mégis a legalapvetőbb társadalmi-történeti összefüggéseket is felszínre hozó módszer, ez is magyarázza Schöpflin Aladár érezhető értetlenségét. Illyés Gyula nyomán a „politikus" és a „forradalmár" Petőfi képe mégis élt és hatott a köztudatban, s magában a Nyugatban is éreztette hatását. Elég csak Hegedűs Lóránt Petőfi és Kossuth című tanulmányára"

1 utalnunk, amelyben a szerző Petőfi költői fejlődésének kezdetét a fennálló társadalmi renddel való ellenkezése gesztusától számítja, s bár nem mentesen a korábbi romantikus képtől, de a szabadság vezéreszményének következetes megvalósítását értékeli Petőfi legnagyobb tettéül. A tanulmányok többsége jórészt megelégedett a költő és a múlt kapcsolatának elemzésével. Hogy Petőfivel politizálni is lehet, s hogy aktualizálni lehet -'!> Illyés Gyula Petőfije. Nyugat 1937. I. 11. •'Î0 Nyugat 1935. I. 276.