V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
SZÖRÉNYI LÁSZLÓ: Apokalipszis helyett kataklizma — A „Szörnyű idő ..." elemzése
zatot kaphattak, hogy bűneink miatt külső ellenség kap hatalmat fölöttünk, hanem olyat is, hogy az uralom végképp elvétetik tőlünk és idegen uralkodóra száll. Ami a jezsuiták kezében apológia volt a Habsburg-ház érdekében, a reformkor idején az Attila helyére lépett honszerző Árpád lelkesítő példája lett, másrészt viszont összekapcsolódva a herderi jóslat fenyegetésével, sajátos memento mori. Amíg Aranynál a Buda halála csodálatos látomásában összefonódott régmúlt nagyság és pusztító jövő. Minden valószínűség szerint Petőfi írta az Áldozat c. verset Selmecen, 1839ben. Ennek szenvedés-felfogása még egészében a régi, messianisztikus: Sokalta már az ég Az ember bűneit; Lemosni áldozat Képes csak vétkeit. Választa a végzés, S reád borút hoza Virulni induló Vérrel kivitt haza! Mert népek bűniért Te lől az áldozat, Feletted leng vadul A zordon kárhozat. E zsengéből nagyon sokfelé vezetnek szálak. Nemcsak a későbbi nemzethalálversekhez, hanem egyrészt az összes megtisztulást hirdető („lemossuk a gyalázatot!""), másrészt az összes olyan költeményhez, amelyben megváltói szerepet tulajdonít magának vagy nemzetének. Elég Az apostolra vagy az Európa csendes, újra csendes . . .-re utalni. Korai verseiben egyelőre háttérbe szorul a fenti, elég archaikus beállítás és nagyjából Vörösmarty és Bajza nyomdokain halad. Az ifjú a ledöntött hon földjére borulva siratja nemzetét (Három szív története I., 1845.); A sivatag koronáját, az ódon allegóriával ábrázolt nemzet-jelképet, a féregrágta tölgyfát az ég megszánja és villámcsapásával elpusztítja (1845.). De a példákat még szaporíthatnánk. 10 Kölcsey hangját is csakhamar megtalálja: a Haza tértem (1846.) szerint a nemzet az aljasságba pusztul bele, nem az ellenség öli le, mint a férget, eltiporják. Saját forradalmi világnézetének megszilárdulása után, mikor a népnek és a világ népeinek a végső igazságot osztó apokalipszist ígéri, a nemesi nemzet olyan undort vált ki belőle, hogy nyakára Istennel egyenesen az Isten ostorává kinevezett cárt ültetné (Nagy-Károlyban, 1846.). E versből kiviláglik, hogyan kapcsolódik Petőfi politikai végítélet-koncepciójába az Isten eszközéül használt ellenség, a majdan kardját villogtató félvilággá általánosodó Góg és Magóg, az Isten ostora (vö. Ján. Jel. 20. 7—9.). Csakhogy itten eloldozott sátán-mivoltához illően nem visel kardot, eszközei a járom, bilincs, kancsuka. Az, hogy a Szörnyű idő . . .-ben kard villog az ellenség kezében, mindennél hívebben jelzi Petőfi gyökeres fordulatát. Hiszen számára a kard mindig az igazságosztó Szabadság fegyvere. A Kard és láncz külön kis mítoszban regéli el a kard mennyei származását, és a lánc pokoli eredetét (1847.). A Nemzeti dal io Az idevágó verseket meglehetős teljességgel összeállította KORNIS: i. m. 44. skk.
