V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

SZÖRÉNYI LÁSZLÓ: Apokalipszis helyett kataklizma — A „Szörnyű idő ..." elemzése

Horváth János észrevételei figyelemreméltók: a továbbiakban kifejtendő a korábbi politikai költészetével való ellentét, az akarati elem hiánya, a szándékos elszemélytelenítés, a szomorúság és rémület hangja. Végkövetkeztetése azonban helytelen: a „lángeszű költő" és a „névtelen tömeg" ellentétének, illetve ezen ellentét feloldásának a versen belül nincsen megfelelője, ahogyan a „nem válogató sorsnak" sem. A Végzet és a Költő problémája tényleg építőköve a versnek, de — mint látni fogjuk — egészen más összefüggésben. Az elemző itt óhatatlanul engedett az „utolsó vers" varázsának és felcserélte a versből kielemezhetőt az igazi halállal. Hatvány Lajos a vers történeti hátterét helyesen vázolja, noha semmi különös okunk nincsen feltételezni, hogy hangulatos írói fogásának megfelelően Petőfi tényleg a kertben mormolgatta volna e sorokat. Viszont a ritmikára és dikcióra tett megjegyzései használhatóbbak, amennyiben kiemelik a vers „sikoly" jellegét, noha megint nem egyéb hatásvadászó beállításnál, hogy a költemény nem is vers, hanem „magánbeszéd". Nem óhajtunk se pro, se kontra állástfoglalni abban a kérdésben, hogy vajon halálsejtelemben fogant-e a vers. Űgy hisszük, e kérdést föltenni akár ezzel a költeménnyel, akár valamely mással kapcsolatban, hiábavaló erőfeszítés. Igenlő, vagy tagadó válasz még nem segít hozzá a vers jobb megértéséhez. Illetékességet csupán arra érzünk, hogy rámutassunk : nem szánta utolsó versnek. Mert van olyan is, amelyet annak szánt: az 1848-as termését lezáró Az év végén. Lantjához szól: És ki tudja? tán utósó, Legutósó lesz e dal; Tán ha téged most leteszlek, Többé majd föl sem vehetlek, Hangod, életed kihal. Abban utolsóhoz méltóan összegez, emlékezik, búcsúzik. Ebben viszont nyoma sincs búcsúnak. Szembenézés a halállal, magyarként és költőként. De a túlélés és a megírás lehetőségeit latolgatva. 2. Valóban el-elfúló hangon. Az elvont versterv, a metrum maga feszesen megszerkesztett jambus, nyolcas és hetes sorok váltakozva. A harmadik nyolcas azonban két négyes félre bomlik, a bontást a két önállósodott félsor összerímeltetése is fokozza. Ezután következik a nyolcashoz képest lassító, a négyeshez képest gyorsító hetes, majd két nyolcas után ismét hetes zárja a strófát. Az aszimmetrikus strófa egyedül áll Petőfi életművében. Mivel nincsen geometriai középpontja, kitűnően szolgálja a zaklatott mondandót. A konkrét megvalósulás, a ritmus alaposan kiaknázza e metrum összes lehetőségét. Az első szakasz első sora még tiszta jambus, az a két rövid sor is; később azonban sokszor pirrichiusok vagy spondeusok lépnek a jambus helyére, sőt, a második szakasz első sorát tiszta trocheus kezdi. A vers jambikus sodra mégsem törik meg, mert e trocheust „ütemelőzőként"

3 is fel lehet fogni, amely szorosan kapcsolódik az előző strófa utolsó rövid szótagához és ezáltal a jambikus illúziót nem rombolva le, megteremti a két szak szorosabb kapcsolatát és a második viszonylagos különállását, 3 A sokat vitatott metrikai terminus használatával csupán jelezni óhajtottuk, hogy a Petőfi sok versében fellelhető metrikai ambivalencia oka lehet az első metrum viszonylagos különállása.