V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

SZÖRÉNYI LÁSZLÓ: Apokalipszis helyett kataklizma — A „Szörnyű idő ..." elemzése

SZÖRÉNYI LÁSZLÓ APOKALIPSZIS HELYETT KATAKLIZMA — A Szörnyű idő... elemzése — 1. Mi teszi e verset utolsóvá? Csak az a véletlen tény, hogy utána — tudomásunk szerint — többet nem írt? Az, hogy megírása után jó két héttel halálát lelte a fehéregyházi csatamezőn? Vagy itt van a halál már a versben? Nemcsak a testi, hanem a szellemi vég: a célok összeroppanása, a költői életmű jövőbeívelő vonalának megtörése, a mítosz összeomlása? Az eddigi kutatók hajlottak arra, hogy ne csak tényszerűen, hanem jelképesen is utolsó versnek tekintsék. Horváth János így méltatta: „Végére értünk politikai és harci költészete bemutatásának. De ott látunk a legutolsó lapon egy nagyon szomorú költeményt, szomorút, mint Vörösmarty töredék-hattyúdala a „szegény magyar költő"-ről: önmagáról. Szörnyű idő a címe. Egész politikai lírája az akarat költészete volt; forradalmi hévben, tettvágyban mindig előtte járt nemzetének; a csüggedést alig ismerte; izgatta a közönyösöket, buzdította a kishitűeket, szét kívánta önteni lángoló akaratát egész nemzetébe, mintha a magyar szabadságharc az ő akaratából és erkölcsi felelősségére menne, mintha az ő személyes ügye volna. Ez utolsó versében semmi akaratreakció, semmi személyesség: üszök, mit az ellobogó tűz hátrahagy. A lángeszű költő csak egy a sokezer magyar közül, ki rémülten sejti a végromlás közeledtét. Nincs más szava, csak a megdöbbenésé. Csakhamar lesújt reá is a nem válogató sors, közömbös egyre a sokezer „névtelen" között."

1 Hatvány Lajos egy, valószínűleg Berényi Ármintól származó visszaemlékezés alapján megpróbálta a vers keletkezését alkotáslélektanilag megközelíteni és ebből kiindulva értékelni: „Petőfit Mezőberényben mind-mind sűrűbben érik a hírek, hogy az ellenség egyre beljebb nyomul az országba, mígnem végül is július 11-én az osztrák és rákövetkező napon az orosz hadak minden ellenállás nélkül vonultak be a fővárosba. E hírek hatása alatt járta Petőfi az öreg Petrich kertjét, mialatt [. . .] mormolgatta magában: Szörnyű idő, szörnyű idő! [. . .] A sorok úgy nyílnak ki s úgy zsugorodnak össze, hogy a költő izgatott magánbeszéde egy-egy tétova rímnek ütközik neki. Mint ének, melyet sikoly szakít meg, úgy ér véget Petőfinek költői pályafutása, evvel a versnek sem mondható, de minden versnél megrázóbb költői magánbeszéddel."

2 1 HORVÁTH JÁNOS: Petőfi Sándor.2 Bp. 1926. 473—474. 2 HATVÁNY LAJOS: Így élt Petőfi.2 II. k. Bp. 1967. 786—787. Berényi (?) feljegyzésének vonatkozó része a 765. lapon: „Mert Petőfi nagyon elvonultan élt. Sokszor látták azonban az öreg Petrics kis kertjében . . . lecsüggesztett fővel, hátratett kezekkel sétálni . . ."