V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
GERSKOVICS, A. ALEXANDR: A „Tigris és hiéna" — Részlet a szerző „Petőfi költői színháza" című könyvéből
jelenik a darabban a melodráma: Predszláva gyűlölete az egész világ iránt. Ez a két szál — a hatalomért folytatott harc és az embergyűlölet — a továbbiakban szorosan összefonódik, szinte új egységet teremt, jelezvén, hogy a hatalomért vívott harc elválaszthatatlan az alantas ösztönöktől. A drámában a második felvonástól kezdve — előbb a kocsmai jelenetben, azután pedig Béla és Ilona párbeszédében — fokozatosan előtérbe kerül a népi sors motívuma, egyre vészjóslóbb színezetet adva a cselekménynek, majd tragikus kicsengést érve el az utolsó felvonásban, a népgyűlés jelenetében. Az alaphangot azok az egyszerű emberek adják meg, akik egy falusi kocsmában isznak a „szülőhazára", hiszen „mást úgysem tehetnek érte" — majd Saul fejleszti tovább, akivel az egyszerű emberek megértették, hogy a haza szolgálatában találhatja meg élete értelmét. Ettől kezdve a nép háttérbe kerül: Saul cselekszik, immár a nép nevében is. A nép sorsát azonban főként a királyi pár, az egymással szembenálló Béla és Ilona irányítja. (...) Béla mindvégig ideális „jó király", a nép védelmezője, akiről századokon át alkotott legendákat az egyszerű nép. Ilona viszont „erős kéz", a királyi hatalom megtestesítője. Ö erőszakhoz folyamodik, az egyetlen eszközhöz, ami alkalmas a trón és a család megmentésére. Ilona a király átka, veszedelme, egyben szerelme és utolsó támasza is. Béla megérti, hogy a királyné vak bosszúra szólító felhívása romlásba dönti az országot, s összeomolva ezt mondja Ilonának: „Zokogsz? Ne pazarold könnyeidet, szükségem lesz egykor rájuk, ha meghalok .... mert jobbágyaim nem fognak megsiratni." (96. lap.) II. Béla (Fjodor Joannovics cárnak, A. K. Tolsztoj hősének érdekes magyar hasonmása) és Ilona konfliktusának helyes megfejtése nem az irodalomtörténészek, hanem a színházi emberek érdeme, a többi között Kazimir Károlyé, aki 1967-ben megrendezte és színre vitte a Tigris és hiénát és megírta a darab rendezői értelmezését is. ü (...) Petőfinél a „jó király" sem tudja beváltani a nép reményeit, nem képes megváltoztatni az ország sorsát. A költő ily módon magára a monarchia eszméjére mért csapást, amelyet — hatását és erejét tekintve — Henri Segnie ÍX. Károlyának forradalmi mondanivalójával vethetünk össze. Segnie 1789 előestéjén megalkotta a királyi palástba bújt jellemtelen, hitvány alakot. Segnie és Petőfi egyaránt azt bizonyította, hogy a monarchia problémájánaK lényege nem az uralkodó személyiségében, jó vagy rossz tulajdonságaiban van — a hatalom rendszere az. amely alapjaiban romlott. A Tigris és hiéna kéziratában megmaradt néhány párbeszéd amelyeket Petőfi kihúzott, mielőtt a darabot a cenzúrának megmutatta volna.* Ezek megerősítik a darab monarchiaellenességéről alkotott elképzeléseinket. Az utolsó felvonásban, amikor II. Béla grófi címmel tünteti ki Gedőt, a hűséges lovag olyan szavakkal utasítja vissza a kitüntetést, amelyek miatt Petőfi joggal félhetett a cenzúrától: „E címet és hivatalt kötélnek tartom, mellyel az embert a trónhoz kötik. Én trónod mellett akarok és fogok állni, de szabadon, mert ha hozzá lennék kötve, talán iparkodnám megszabadulni tőle." 7 * A kézirat éppen a cenzúrapéldány! — Szerk. 6 Petőfi színművének bemutatására készülve, 1967 nyarán KAZIMIR KÁROLY gyorsírással lejegyezte a próba során támadt gondolatait és 1968-ban könyv alakban is kiadta. KAZIMIR KAROLY: Petőfi a Körszínházban. Budapest, 1968. 7 Petőfi Sándor összes Művei. IV. k. Budapest, 1952. 406.
